Tisztségviselők

Tisztségviselők

  Elnök    
 

Szűcs Viktória elnök

A 2007-es megválasztásomat követően már harmadjára szavazott bizalmat részemre a kongresszus. A 2021-es újraválasztás számomra megtiszteltetés és egyben az eddigi munkám elismerését is jelenti. Úgy vélem, hogy 25 éves pályafutásomat meghatározta és meghatározza jelenleg is gyermekek, illetve a bölcsődei szakma iránt érzett szeretet, felelősség és elkötelezettség, illetve a dolgozók képviseletének ügye.
Tudjuk, hogy tökéletes világ nem létezik, de vannak eszközök a kezünkben, hogy közösen jobbá tegyük helyzetünket. Még a legambivalensebben működő társadalomban is vannak szabályok, érdekek és jogok. És bármilyen legyen is egy adott munkahely, vagy rendszer, együtt, közösen, közös akarattal és cselekvéssel, rendkívül kitartó munkával az jobbá tehető. Ezekben hiszek és ezekért vállaltam a BDDSZ elnöki tisztségét. Hitvallásom szerint a komplex látásmód és a tökéletességre való törekvés az eszköze annak, hogy olyan távlatokba jussunk el, amikről korábban csak álmodni mertünk. Mindig van hova tovább lépni, mindig van hova fejlődni és én a maximumot szeretem kihozni a helyzetekből emberként, vezetőként, érdekképviselőként.

Szűcs Viktória portré  
  Ügyvivő Testület     
 

Bálint Klára ügyvivő

Közel 30 éve dolgozom ezen a területen pontosan látva azt, hogy valódi sikereket és jó minőségű, hatékony munkát csak együtt lehet végezni. Fontos számomra, hogy a gyerekek és a velük foglalkozó szakemberek jogai is képviselve legyenek minden körülmények között. Ezekért vállaltam tisztséget a BDDSZ-ben, s mert hiszem, hogy a megszerzett értékek megőrzése és továbbadása mindannyiunk közös feladata.

Bálint Klára portré  
 

Kamlah Szilvia ügyvivő

18 éves korom óta dolgozom bölcsődében, közben folyamatosan képezve magam. Az élet úgy hozta, hogy fenntartóként is jelen lehetek a szakmában, így 2004 óta nem csak a gyerekek jóléte, hanem a munkakörülmények javítása is a kezemben van, amit az tükröz a legjobban, hogy kollégáim szinte a kezdetektől velem vannak. Elkötelezett vagyok a bölcsődei dolgozók felé, mert hiszem és vallom, hogy az ő elégedettségük és megfelelő munkakörülményeik mellett tudunk csak egészséges lelkű, boldog gyerekeket nevelni. Úgy gondolom, hogy a BDDSZ-en keresztül tudom legjobban képviselni az érdekeiket, ezért vállaltam tisztséget a szakszervezetben. 

kamlah  
 

Nagy Éva ügyvivő

A korszerű nevelési-és gondozási tevékenység, az egységes szakmai szemlélet kialakítása egész pályám során kiemelkedően fontosak voltak számomra. S bár már visszavonultam, de tapasztalataimmal, tudásommal szívesen segítem a bölcsődei kollégákat, ezért vállaltam tisztséget a BDDSZ-ben. Egy viking mondás szerint, "Ha jó a cél, amit kitűztél, bizton akadnak hozzá eszközök." Úgy hiszem, hogy ezen a területen jó célokból nincs hiány, s szívesen keresem, kutatom a hozzájuk tartozó eszközöket.

.

Nagy Éva portré
 
 

Nagyné Szilágyi Zsuzsanna ügyvivő

A közös élmények összekötnek és feltöltenek, értékkel töltik meg az életünket. Intézményvezetőként tudom, hogy a bölcsődei ellátásban dolgozók elégedettsége, jólléte nagy mértékben kihat a kisgyermekek gondozására és nevelésére. A bölcsőde számukra olyan, mint egy második család; s a család akkor funkcionál jól, ha minden tagja elégedett és érzi, hogy helye van ott, számít ő is. Ezért vállaltam tisztséget a BDDSZ-ben, hogy többet tehessek a kollégáim és a szakma minden képviselőjéért.

Nagyné Szilágyi Zsuzsa Portré
 

Petus Márta ügyvivő

A társadalom általában nehezen tud mit kezdeni azokkal, akik kicsit mások. Pályám során kiemelten dolgoztam azért, hogy a sajátos nevelési igényű és fogyatékos kisgyermekek gondozásának, nevelésének módszertanát hogyan lehet integrálni intézményi szinten. Az integráció fontossága nem kérdés. Azért vállaltam tisztséget a BDDSZ-ben, mert ez az a szervezet, ami nem csak a tagokat, de azok tudását, tapasztalását és érdekeit is beilleszti, hogy aztán egységbe tudja kezelni mindezt, hatékony választ adva így az igényekre, változásokra, krízisekre az egyéni és a közös szakmai színtereken is.

Petus Márta Portré
 

Scheer Ferencné ügyvivő

Közel 40 éves vezetői munkám során mindig azért dolgoztam, hogy megteremtsem annak a feltételeit, hogy a kollégáim a lehető legmagasabb színvonalon láthassák el a munkájukat. Ez volt a ránk bízott kisgyermekek érdeke. Visszatekintve is jól látszik, hogy sikereket, érdemeket csak közösen lehet elérni, odafigyelve egymásra, szolidárisan, egymást támogatva. A megszerzett tudást és tapasztalást is közkinccsé kell tenni mindannyiunk érdekében, ezért tanítok és ezért vállaltam tisztséget a BDDSZ-ben. Az én generációmon nagyban múlik, hogy tudunk-e megfelelő és hiteles példát mutatni a fiatalabbaknak, fel tudjuk-e vértezni őket olyan tulajdonságokkal, amik segítségével képesek lesznek megtartani ennek a szakmának az értékeit, szépségeit minden körülmények között.

Scheer Éva Portré
  Gazdasági Ellenőrző Bizottság     
 

Nagy Ferenc GEB elnök

Munkám során mindig kiemelkedő fontossággal bírt a kiszolgáltatott és hátrányos helyzetű gyerekek és a velük foglalkozó szakemberek érdekképviselete. Ez az attitűd vezetett odáig, hogy tisztséget vállaljak a BDDSZ-ben. Probléma feltáró és megoldó képességemmel igyekszem itt is gyorsan reagálni a változásokra, valamint pozitív irányba befolyásolni ezek kimenetelét.

Nagy Ferenc Portré

 

 
 

Blesz László GEB tag

Szakácsként talán más a viszonyom az ételekhez, mint a többségnek. Tudom, hogy nem csak táplálnak, hanem hozzájárulnak az elégedettségi szintünk növeléséhez is, sőt, közelebb hozzák az embereket, családtagokat egymáshoz. Közösségben lenni jó, és akkor igazán jó, ha abban mindenki jól érzi magát, mindenki fontos és számít. Ezekért tudok én fáradhatatlanul dolgozni és ezekért vállaltam tisztséget a BDDSZ-ben, hogy mi mindannyian együtt számítsunk.

 

Blesz László Portré  
 

Vincze Lászlóné GEB tag

Az egész életemet a kisgyermekek gondozásának és nevelésének szenteltem. Hosszú pályám során nem csak a gyermekek fejlődését és felcserepedését láttam közelről, de 30 éves szakszervezeti tagságom okán azt is nyomon követhettem, hogy szisztematikus és kitartó munkával hogyan lehet változást előidézni egy egész szakmában. Mindez vezetett odáig, hogy nyugdíjba vonulásom után tisztséget vállaltam a BDDSZ-en belül, hiszen mindig vannak célok, amikért még tenni, dolgozni kell.

 

Vincze Lászlóné Portré  
  Tiszteletbeli elnökök    
 

Mester Jánosné 
tiszteletbeli elnök

Mester Jánosné Portré  
 

Dr. Koncz József
(1933-2020)
tiszteletbeli elnök
(köszöntője az oldal olvasóihoz)

 

Dr. Koncz József