Szakszervezeti ügy a lakhatás?
A Friedrich Ebert Stiftung és a Szolidáris Gazdaság Központ közösen szervezte meg műhelykonferenciáját 2023 májusában nemzetközi és hazai előadókkal.
A Friedrich Ebert Stiftung és a Szolidáris Gazdaság Központ közösen szervezte meg műhelykonferenciáját 2023 májusában nemzetközi és hazai előadókkal.
A BDDSZ évek óta kiemelten foglalkozik a bölcsődei területen dolgozók vázizomrendszeri terhelésével, illetve annak következményeként kialakuló egészségügyi problémákkal.
A Veled is megtörténhet figyelemfelhívó kampányunk célja, hogy:
Megszűnik a nyugdíjkorhatárt betöltött személyek továbbfoglalkoztatásának megszabott határideje (2023. augusztus 31.)!
A Magyar Közlöny 2023. évi 63. száma (megjelent 2023.04.28.) tartalmazza a 159/2023 (IV.28.) Korm. rendeletet az öregségi nyugdíj és egyes más ellátások folyosításának, valamint a nyugdíjkorhatárt betöltött személyek továbbfoglalkoztatásának veszélyhelyzeti szabályairól szóló rendeletek módosítását.
A BDDSZ 2017 óta elkötelezett az egységes, ágazati bértábla kidolgozása és bevezetése mellett. A 2022-es bölcsődei felmérésben 3219 fő jelölte meg feladatként, hogy a BDDSZ tegyen lépéseket az ágazati bértábla megvalósulásáért.
2022. október 6-án Hornung Ágnes államtitkár asszonnyal folytatott egyeztetés során is téma volt az ágazati bértábla szükségessége.
Egy kétnapos Bizottsági Ülésen vettem részt Brüsszelben. Az első napon, 2023. február 22-én került sor a Szociális Szolgáltatásokkal foglalkozó munkacsoport ülésére. Kezdésként Tuscany Bell (politikai koordinátor, szociális szolgáltatások és ifjúság titkárság vezető) ismertette a napirend pontjait.
2023. április 6-án több online találkozót követően élőben is együtt gondolkodhattak az ifjúsági tagozat tagjai a budapesti egy napos találkozón.
KÖSZÖNTŐ
A 171 ÉVES MAGYARORSZÁGI BÖLCSŐDEI ELLÁTÁS DOLGOZÓI RÉSZÉRE
BÖLCSŐDÉK NAPJA ALKALMÁBÓL
2023. ÁPRILIS 21.
Levelet küldött az osztrák testvérszervezetünk a helyettes-államtitkárunknak.
Az önálló bölcsődei ágazati bértáblával kapcsolatos alapvetéseink (amit megküldtünk a minisztérium felé is) a következők:
Ernyőszervezetünk a Közszolgálati Szakszervezetek Európai Szövetsége (EPSU) folyamatosan figyelemmel kíséri a kampányunkat az önálló bölcsődei bértábla kapcsán. A folyamatos szakmai támogatás mellett, most politikai erejükkel segítik az ügyünket.