Röviden az új OKJ rendszerről

Röviden az új OKJ rendszerről

2019.10.03. cs - 16:27
Posted in:

Szeptember 30-án megjelent az Országos Képzési Jegyzék (OKJ)módosításáról szóló kormányrendelet, amely radikálisan lecsökkentette a szakképzésben 2020. szeptember 1-jétől megszerezhető szakmák számát. A legtöbbet pedig csak iskolai rendszerű képzésben, azon belül nappali vagy esti tagozaton lehet majd megszerezni, minimum két év alatt – iskolarendszeren kívül, vagyis tanfolyamon nem.  Valamint névváltoztatás is történt: a szakgimnáziumok neve technikum, a szakközépiskoláké pedig szakképző iskola lesz, írja az eduline.hu.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közleménye szerint az OKJ-s képzések rendszerének átalakításával célja a szakképzés további erősítése és munkaerőpiachoz való jobb igazodás megteremtése. Átláthatóbbá kívánták tenni a rendszert, de eddig csak kérdések és kétségek kísérik a jogszabály megjelenését.

Szakképzések tűntek el, újak létesültek, illetve a képzési idők rövidültek, valamint megszűnt annak a lehetősége, hogy valaki választhasson, hogy a szükséges képesítést iskolarendszerű képzésben vagy azon kívül, vagyis tanfolyam szerzi meg. 2020. szeptemberétől tehát az alapszakmák megszerzésére már csak az iskolai rendszerben (technikumokban, szakképző iskolában) szerezhetők meg, amelyre további szakképesítések építhetők.

2020. szeptemberétől kizárólag iskolarendszerben  (nappali vagy esti tagozaton) indítható OKJ-s kisgyermeknevelői képzés (54-es) a jelenlegi szabályozás szerint, a képzési idő pedig 2 és 5 év.

Sajtómegjelenések a témában:

napi.hu

eduline.hu cikkgyűjteménye

nepszava.hu