Levél a Minisztériumnak-Közös nyilatkozat kérése
Ahogy arról beszámoltunk, a május 3-i minisztériumi egyeztetést követően 2023. május 23-án a BDDSZ vállalásának megfelelően elküldte az alapvetéseit és a részletesebben kidolgozott javaslatait levélben a KIM felé. A levél utolsó mondata szerint a BDDSZ felhatalmazott tárgyalói készek az egyeztetés folytatására, melyre vonatkozóan várják a minisztérium szíves meghívását.
E cikk születéséig levelünkre válasz vagy meghívás további egyeztetésre nem érkezett. Mindazonáltal a BDDSZ Alapszervezeti Titkárok Tanácsa úgy döntött, hogy kezdeményezi Dr. Beneda Attila helyettes államtitkár úrnál, hogy az államtitkárság és a BDDSZ egy közös nyilatkozatban nyilvánítsa ki elköteleződését az önálló bölcsődei bértábla kidolgozásával és bevezetésével kapcsolatban, amely többek között rögzíti a párbeszéd és legfőképp az átlátható tárgyalások menetét. További vállalást tett érdekvédelmi szervezetünk arra vonatkozóan is, hogy amennyiben a minisztérium befogadja kezdeményezésünket, elkészítjük a nyilatkozat tervezetét.
Egy ilyen közös nyilatkozat mindig a tárgyaló partnerek elköteleződését mutatja, így bizakodva várjuk a választ. Reméljük, hogy van közös akarat, hogy európai módon a felek közösen dolgozzanak az Európában is kiemelkedő minőségű bölcsődei ellátásban dolgozók folyamatos megbecsülésén.
A levél teljes tartalma a mellékletben eléhető.