Ma 9 órakor végső búcsút vettünk Dr. Polónyi Erzsébettől a Farkasréti Temetőben a katolikus egyház szertartása szerint.

A katolikus liturgia után, a bölcsődei szakma nevében Dr. Mátay Katalin a Bölcsődék Országos Módszertani Intézetének jogutód igazgatója búcsúztatta Polónyi  főorvos asszonyt.

Dr. Mátay Katalin röviden ismertette Dr. Polónyi Erzsébet szakmai életútját, mely során személyes visszaemlékezésének mozaik kockái röppentek fel a búcsú fájdalmas percei alatt. Kiemelte: "A bölcsődei szakma nagy egyénisége távozik tőlünk, aki elévülhetetlen érdemeket szerzett a bölcsődei hálózat fejlesztésében, a módszertani intézmények kialakításában, a kisgyermeknevelők elméleti és gyakorlati képzésében. Szakmai tanácsaival szívesen segítette a hozzá fordulókat. 

Dr. Polónyi Erzsébet országosan ismert és elismert szakembere volt a hazai bölcsődei ellátásnak; 1997-ben az elsők között részesült a legmagasabb szakmai kitüntetésben, az Akócsi Ágnes életműdíjban.  Munkássága elismeréseként 2002-ben Pro Caritate, majd 2005-ben Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt állami kitüntetésben részesült.

Élmény volt tőle hallani a szakmáról, beszélgetni az új elképzelésekről. Utolsó percig figyelemmel kísérte a szakma változását, fejlődését. Nagyon örült a világon egyedülálló Bölcsődei Múzeum létrehozásának, amelynek beindítását önmaga is segítette. Szakmai hagyatékát a Bölcsődei Múzeumnak adományozta."

A visszaemlékezés után, Nyitnikék Gondozónői Kamarakórus Döbrössy János karnagy vezetésével egy rövid dalcsokorral búcsúztatta főorvos asszonyt, majd a család és a szakmai megjelent képviselői közösen kísérték utolsó útjára.

Dr. Polónyi Erzsébet hamvait családi sírban helyezték végső nyugalomra.

 

Főorvos Asszony munkásságának emlékét szerettel őrizzük.

Nyugodjék békében.

Galéria

Üdvözöljük! (bővebb tartalomért regisztráció után lépjen be)


Amennyiben regisztrálni szeretne kattintson a linkre: Regisztráció


Köszöntjük Aletta és Etelka nevű olvasóinkat!

Szavazás (csak regisztrált felhasználók!)

Egyetért-e a szociális ágazatban dolgozók béremelésének elodázhatatlan szükségességével? (Csak regisztrált tagi felület!)
igen
97%
nem
3%
nem tudom
0%
Összes szavazat: 64

Találj meg minket a Facebook-on

Hirdetés