• Bolcsodek napja

Bölcsődék napi köszöntés

Bölcsődék napi köszöntés

2025.04.21. h - 07:50
Posted in:

Kedves Bölcsődei Dolgozók!
 

Tisztelettel és szeretettel köszöntöm a 173 éves magyarországi bölcsődei hálózat valamennyi egykori és jelenlegi dolgozóját a Bölcsődék Napja alkalmából!

Immár tizenhatodik éve van lehetőségünk hivatásunkat ünnepelni április 21-én, a Bölcsődék Napján, ami 2025-ben a Húsvéttal, a kereszténység legnagyobb ünnepével esik azonos napra. Legközelebb 2036-ban, illetve 2047-ben lesz ilyen egybeesés. A húsvét a valláson kívül is a tavaszvárás, a tavasz eljövetelének ünnepe is.

2010 óta hivatalosan április 21-én tiszteleghetünk hivatásunk és szakmánk kiemelkedő személyiségei előtt. Emlékezünk 1852. április 21-re, a Pesti Első Bölcsődei Egylet által létrehozott Kalap u. 1. szám alatti bérház (ma V. ker. Irányi u. 2-4.) bölcsődéjére, amelynek földszintjén, 5 szobában 38 gyermekről gondoskodtak. A bölcsőde Majer István püspök és nagyprépost, valamint Forrayné Brunszvik Júlia - Brunszvik Teréz, az első magyar óvoda alapítója unokahúgának – támogatásával jött létre. Emlékezzünk Rozmanith Antalra, dr. Fromm Pálra, akik elhivatottságból, felebaráti szeretetből létrehozták a kisgyermekellátás intézményeit, továbbá azokra a szakemberekre, akik az elmúlt 173 év során különleges szakmai elhivatottsággal képviselték a bölcsődék ügyét: Akócsi Ágnesre, Dr. Polónyi Erzsébetre, Kabainé dr. Huszka Antóniára, Keresztúri Máriára, Forrai Katalinra, Stróbl Máriára, akik a nemzetközileg is elismert szakmai munka alapjainak megteremtésében elévülhetetlen érdemeket szereztek. Idén immár 5 éve, hogy fájdalmas búcsút kellett vennünk Dr. Koncz Józseftől, aki a szolnoki Bölcsődei Igazgatóság nyugalmazott igazgatója, a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének és a Magyar Bölcsődék Egyesületének alapítója, majd tiszteletbeli elnöke volt. Főorvos úr közel 50 évig szolgálta a bölcsődék ügyét, harcolt a bölcsődebezárások ellen, küzdött az intézmények állami finanszírozásáért, a dolgozók társadalmi és anyagi elismeréséért. Szavai, hite, kitartó munkássága, szellemisége, a bölcsődék iránti elkötelezettsége talán korunk legnagyobb szakmai tekintélyévé tette Őt a bölcsődei területen. Szervezetünk és a Bölcsődei Múzeum Alapítvány - Vokony Éva fáradhatatlan közreműködésének köszönhetően - személyes videóüzenettel rendelkezünk főorvos úrtól, ily módon azon ifjabb kollégáink is megismerhetik szellemiségét és szavainak aktualitását, akik őt személyesen nem ismerték, illetve nem találkozhattak vele.

A visszaemlékezés mellett a Bölcsődék Napja ma azokról szól, akik az intézmények falain belül a gyermekekért, a jövőért dolgoznak: kisgyermeknevelők, szaktanácsadók, intézményvezetők, bölcsődei dajkák és a bölcsődei munka során nélkülözhetetlen élelmezési és adminisztratív területen dolgozók, akik becsülik, tisztelik és szeretik szakmájukat és hivatásukat, értéket teremtve, stabil alapot adva szocializálják, nevelik, gondozzák a legkisebbeket.

Ez a munka azonos elveken nyugvó ágazati szintű anyagi megbecsülést és megfelelő minőségi munkafeltételeket kíván minden bölcsődei dolgozó számára - amit minden fórumon képviselünk -, mert a jelenleg fennálló bérkülönbségeket orvosolni kell! Nálunk, a bölcsődei dolgozók szakszervezetében, minden nap a bölcsődei dolgozókról szól: a munkafeltételeikről, életkörülményeikről, erkölcsi és anyagi elismerésükről. Tevékenységünk során számos egyéni és kollektív ügyben nyújtunk segítséget a hozzánk fordulóknak. Rendíthetetlenül kiállunk az azonos bérezési elveken nyugvó anyagi megbecsülés, illetve a biztonságos bölcsődei munkahelyek mellett. Fontos küldetésünk a bölcsődei dolgozók egészségét és biztonságát nem veszélyeztető munkavégzési feltételek biztosítása. Tavaly elindítottuk a dolgozók vázizomrendszeri egészségét megőrző, egyben hiánypótló „Egyenes derékkal jöttem” 32 pontos akkreditált továbbképzésünket annak érdekében, hogy a dolgozóknak megtanítsuk, hogyan végezzék mindennapi munkájukat úgy, hogy egészségük rövid-, illetve hosszútávon biztosított legyen.

Erőforrásainkra továbbra is kihatással van, hogy a kormány megtiltotta a szakszervezeti tagdíj munkáltatói levonását a közszférában. Ezért kérünk minden bölcsődei dolgozót, hogy tudatos állampolgárként csatlakozzon szervezetünkhöz, illetve a kollektív szakszervezeti/érdekképviseleti ügyekben aktív, cselekvő magatartással segítsék a közös célok, törekvések elérését. Mert egyedül nem megy, de közösen el fogjuk érni a céljainkat!

Köszöntőm végén engedjék meg, hogy a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete nevében szívből gratuláljak azoknak a bölcsődei dolgozónak, akik kimagasló szakmai munkájuk elismeréseként e jeles nap alkalmából díjazásban, illetve kitüntetésben részesülnek! Végezetül kívánok mindannyiuknak további szakmai és előmeneteli sikereket, nélkülözésmentes hétköznapokat, jó egészséget, családi életükhöz sok boldogságot és Kellemes Húsvéti Ünnepeket!

                                   Szolidaritással:                       

                                                                                                                                      Szűcs Viktória, BDDSZ elnök

Budapest, 2025. április 21.