Ez egy: 
Nemzetközi

 

A mai napon Budapesten találkoztunk a svéd VISION szakszervezet képviselőivel, akiknek beszámoltunk a magyar szakszervezetek helyzetéről, a szervezkedés módjáról, a hazai érdekegyeztető (két- és háromoldalú) fórumokról, az azokban folyó tevékenységről. Betekintést adtunk a hazai helyi kollektív szerződés-kötési problémákba a közszférán belül, illetve érdekelte őket a hazai nyugdíjszabályozás, a nyugdíj melletti munkavégzés lehetősége és díjazása, a találkozó végén pedig bemutattuk a közszféra, azon belül a szociális/bölcsődei terület bérhelyzetét, amit döbbenten hallgattak. A legtöbb téma kapcsán megállapították, hogy olyan mintha Magyarország nem előre, hanem visszafelé lépegetne a múltba.

A találkozó során a vendégeink véleménye szerint, hogy sokkal nagyobb hangsúlyt kellene, hogy kapjon a szakszervezet és az érdekegyeztetés. Kiemelték, hogy a jelenlegi helyzeten (beleértve a bérezést is) egy magasabb szakszervezeti szervezettség sokat segítene. Fontosnak tartották, a tisztségviselői képzéseken túl a tagok képzését. Ezek náluk olyannyira biztosítottak és elérhetők mindenki számára, hogy a képzés idején jelentkező távollétet is a munkáltató fizeti.

 

Üdvözöljük! (bővebb tartalomért regisztráció után lépjen be)


Amennyiben regisztrálni szeretne kattintson a linkre: Regisztráció


Köszöntjük Szilvia nevű olvasóinkat!

Szavazás (csak regisztrált felhasználók!)

Egyetért-e a szociális ágazatban dolgozók béremelésének elodázhatatlan szükségességével? (Csak regisztrált tagi felület!)
igen
97%
nem
3%
nem tudom
0%
Összes szavazat: 64

Találj meg minket a Facebook-on

Hirdetés