BDDSZ állásfoglalás az állásidő alkalmazása és a fizetésnélküli szabadság elrendelése tárgyában
Az utóbbi napokban számos megkeresést kaptunk az állásidő alkalmazása és az ahhoz kapcsolódó díjazás értelmezése, illetve a munkáltatói egyoldalú fizetésnélküli szabadság elrendelése tárgyában, amelyekre vonatkozóan a csatolmányban elérhető tájékoztatást adjuk.
A témához kapcsolódóan felhívjuk a figyelmet, hogy a birtokunkba került MÁK tájékoztatás szerint az intézmények finanszírozása biztosított (beleértve a bölcsődei pótlék finanszírozását is)!
Jelenleg minden önkormányzat a megalapozó felmérésben jelzett igénylésének megfelelően kapja a bölcsődei támogatásokat. A veszélyhelyzet időszakában az ellátotti létszámok elszámolására a vonatkozó szabályokat a későbbiek folyamán, az alkalmazott gyakorlatok részletesebb ismeretében fogják kialakítani.
Megítélésünk szerint tehát nincs pénzügyi akadálya a dolgozók illetmény-számfejtésének (beleértve az ágazati pótlékot is), tekintettel arra, hogy a fenntartó megkapja a foglalkoztatottak utáni, célhoz kötött költségvetési támogatást.