Az OKSZ újabb levele a miniszterelnöknek

Az OKSZ újabb levele a miniszterelnöknek

2019.04.12. p - 13:40

Az Országos Közszolgálati Sztrájkbizottság (OKSZ), amelynek a BDDSZ is tagja, sztrájkköveteléseit megfogalmazta, melyet 2019. március 20-án a miniszterelnöknek elküldte. Március 25-én Szalay-Bobrovniczky Vince helyettes államtitkár úr válaszlevelében nem tesz említést kormányzati tárgyalópartner személyéről, így fontos, lényegi válasz nem érkezett a Kormány részéről. Erre válaszként április 3-án az OKSZ ismét bejelentette munkaügyi vitára vonatkozó szándékát négy sztrájkkövetelés tekintetében. A válaszadásra rendelkezésre álló öt nap már letelt, így az OKSZ április 11-én  napon ismét levélben fordult a miniszterelnökhöz, melyben megerősíti, hogy a korábbi leveikben szereplő szándékukat továbbra is fenntartják, és ismételten kérik a tárgyalások megkezdését.

Az Országos Közszolgálati Sztrájkbizottság egyúttal bejelenti, hogy a levél elküldésével párhuzamosan elkezdi annak a bírósági keresetnek az előkészítését, amelyet abban az esetben nyújtanak be a bíróságra, ha nem kerül sor a Kormányt képviselő személy kijelölésére. Érdemi válasz elmaradása esetében tehát a bírósági kereset benyújtása mellett a sztrájkelőkészítés is folytatódik.

Mellékletként csatolva olvasható a levelezés.