• Köszöntő

Köszöntő Bölcsődék Napja alkalmából

Köszöntő Bölcsődék Napja alkalmából

2019.04.16. k - 07:00
Posted in:

Tisztelt Bölcsődei Dolgozók!
 

Ezúton köszöntöm a magyarországi bölcsődei hálózat valamennyi dolgozóját tisztelettel és szeretettel, abból az alkalomból, hogy 2019. április 21. a Bölcsődék Napja!

Hazánkban a bölcsődei ellátás - a gyermekjóléti ellátások között a legrégibb - immáron 167 éves múltra tekint vissza. Az első bölcsődét a Pesti Első Bölcsődei Egylet hozta létre Pesten, hosszú előkészítő munka és jótékony célú gyűjtés eredményeként 1852. április 21-én, az akkori Kalap u. 1. szám alatti bérház (ma V. ker. Irányi u. 2-4.) földszintjén, ahol 5 szobában 38 gyermekről gondoskodtak. A bölcsőde Majer István püspök és nagyprépost, valamint Forrayné Brunszvik Júlia - Brunszvik Teréz, az első magyar óvoda alapítója unokahúgának – támogatásával jött létre. Ezen első Pesti bölcsőde megnyitásának tiszteletére 2010 óta ünnepelhetjük a Bölcsődék Napját, immár idén kilencedik alkalommal.

A Bölcsődék Napja lehetőség arra, hogy megálljunk és emlékezzünk nagyjainkra: Forrainé Brunszvik Júliára, Rozmanith Antalra, dr. Fromm Pálra, akik elhivatottságból, felebaráti szeretetből létrehozták a kisgyermekellátás intézményeit. Azokra a szakemberekre, akik elmúlt 167 év során különleges szakmai elhivatottsággal képviselték a bölcsődék ügyét. A nemzetközileg is elismert szakmai munka alapjainak megteremtésében Akócsi Ágnes, Dr. Polónyi Erzsébet, Kabainé dr. Huszka Antónia, Keresztúri Mária, Forrai Katalin, Stróbl Mária elévülhetetlen érdemeket szerzett. Köszönet továbbá Dr. Koncz Józsefnek és Mester Jánosnénak munkájukért. A bölcsődei érdekképviseletek vezetőiként hosszú éveken képviselték szakmai értékeinket, harcoltak a bölcsődebezárások ellen és a bölcsődei dolgozók társadalmi és anyagi elismeréséért. Ez utóbbiért való küzdelem - sajnos - még ma sem veszítette el aktualitását.

Szakmai múltunkhoz tartozik az is, hogy idén 10 éve már, hogy elindulhatott az első csecsemő- és kisgyermeknevelő (BA) szak, aminek köszönhetően a bölcsődei szakma - közel 20 év küzdelem után - főiskolai képzési rangot kapott.

A Bölcsődék Napja a gazdag szakmai múlt mellett azokról szól, akik az intézmények falain belül fáradhatatlanul dolgoznak a felnövekő generációért, a legkisebbekért: kisgyermeknevelők, szaktanácsadók, intézményvezetők, bölcsődei dajkák, bölcsődeorvosok és a bölcsődei munka során nélkülözhetetlen élelmezési- és technikai dolgozók, akik becsülik, tisztelik és szeretik szakmájukat és hivatásukat. Szervezetünk és a magam nevében megköszönöm valamennyiük számára a bölcsődés korosztály nevelésében, gondozásában végzett áldozatos munkájukat.

Kívánom, hogy a 167 éves múltunk megkérdőjelezhetetlenné tegye szakmai alapelveinket és értékeinket. Reménykedem, hogy a kormányzati bölcsőde fejlesztési program eléri célját, valamint a bölcsődei ellátásban dolgozók - a munka nehézségéhez és felelősségéhez mérten – megfelelő anyagi elismerésben részesülnek.

A Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete nevében szívből gratulálok azoknak a bölcsődei dolgozónak, akik kimagasló szakmai munkájuk elismeréseként a Bölcsődék Napja alkalmából Akócsi Ágnes Díjban, illetve országos, vagy helyi kitüntetésben részesülnek!

Köszöntőm zárásaként engedjék meg, hogy meghívjam Önöket szervezetünk 30. éves évfordulója alkalmából - 2019. június 1-jén Isaszegen - megrendezésre kerülő Jubileumi Piknik rendezvényünkre, melyről bővebb információt honlapunkon olvashatnak a közeljövőben.

Kívánok Önöknek, a jövőre nézve, boldog gyermekkacajt, elégedett szülőket, szakmai és előmeneteli sikereket, nélkülözésmentes hétköznapokat, és családi életükhöz sok boldogságot!
Budapest, 2019. április 15.

Nagyrabecsüléssel:

Szűcs Viktória, BDDSZ elnök