Szegény az, aki már ígérni sem tud

Szegény az, aki már ígérni sem tud

2018.11.17. szo - 17:02
Posted in:

A kormányzat  vasárnap bejelentette hétpontos családi akciótervét, amelynek része a teljes bölcsődei lefedettség elérése, amely keretében a kormány 2022-ig 21 ezerrel növelni kívánja a bölcsődei férőhelyek számát.

A témában a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnökét is megkérdezték. Szűcs Viktória az RTL Klubnak adott interjújában elmondta, hogy a kormány ígéretei sajnos korábban sem teljesültek. 2015-16-ban azt ígérték, hogy 2018-ra 60 ezer bölcsődei férőhely létesül. Jelenleg viszont (a férőhelyfejlesztések, illetve a 2010-es csoportlétszámemelés és az egykori családi napközik, családi bölcsődévé való 2017-es átkeresztelése után is) mindösszesen 47 ezer bölcsődei férőhely van az országban, ami a korosztály 17%-a számára elegendő. 
Országosan több mint 2500 településen semmilyen fajta bölcsődei ellátás sincsen a 2018-as adatok alapján.

Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár viszont erre a korábbi ígéretre, másképp emlékszik: szerinte ezt a 60 ezer bölcsődei férőhelyet 2020-ig, és nem 2018-ig vállalták.

Az Inforadió kérdésére válaszolva Szűcs Viktória beszélt arról, hogy jelenleg az érintett korosztály 17,4%-nak nyújt ma ellátást a bölcsődei rendszer, tehát a fejlesztésre mindenképpen szükség van. A fejlesztéssel párhuzamosan viszont a szakdolgozói létszámot is bővíteni kell. A pályakezdő kisgyermeknevelők az alacsony bér miatt elhagyják a pályát vagy be se lépnek, esetleg külföldön próbálnak szerencsét. A szakember utánpótlás és pályán tartásuk biztosítása érdekében legalább 25%-os béremelésre lenne szükség. A jelenlegi helyzetben a  meglévő bölcsődék bővítése mellett új bölcsődék építésére is szükség: leginkább a Balaton környékén, Észak-, és Dél-Magyarországon, illetve  Közép-Magyarországon (a főváros kivételével) lenne a legnagyobb igény a fejlesztésre.

Sajtómegjelenések:

www.168ora.hu

www.24.hu

www.444.hu

www.infostart.hu