Sajtó

Szűcs Viktória a 168 óra Közéleti Hetilapnak nyilatkozott.

A teljes cikk itt megtekinthető.

".... a bölcsődék napja alkalmából tartott ünnepségen kitüntetéseket adtak át bölcsődei dolgozóknak a Pesti Vigadóban.  Ezen jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért is felelős államtitkára, Novák Katalin, hogy még az idén 3-4 ezerrel bővül a bölcsődei férőhelyek száma. Hangoztatta, hogy annyi bölcsődét, illetve bölcsődei férőhelyet kell kialakítani, amennyire szükség van, és ott kell ezeket az intézményeket létrehozni, ahol igénylik, akkor is, ha ez nagy kihívást jelent. Az államtitkár komoly eredménynek nevezte, hogy elérték, a korosztályhoz tartozó gyermekekre még soha nem jutott annyi férőhely, mint most. Magyarországon jelenleg 48 ezer bölcsődei férőhely van. Novák Katalin azt is megemlítette, hogy egyre vonzóbb a bölcsődei munka.Az optimista kormányzati kommunikációval szemben az ágazati szakemberek merőben mást állítanak."

"Az Orbán-kormány ma már minden bölcsődeszerűen működő korábbi szolgáltatást bölcsődeként kezel, és ezek ily módon jelennek meg a statisztikákban is. Így a klasszikus bölcsődék mellett ide kell sorolni a családi, mini- és munkahelyi férőhelyeket is. Ezzel úgy tűnik, mintha jelentős mértékben bővültek volna, és közelednénk az EU-s vállalásaink felé, de ez csak játék a számokkal."

Szűcs Viktória, BDDSZ elnök a Vasárnapi Hírek, Hírlap és hétvégi magazinnak nyilatkozott.

"...Hiába vállalta Magyarország 2002-ben, hogy 2010-re az érintett korosztály 33 százaléka számára férőhelyet biztosít, ez még mára sem teljesült, jelenleg körülbelül 16-17 százalék – mondta lapunknak Szűcs Viktória, a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (BDDSZ) elnöke."

 

A teljes írás a csatolmányban megtekinthető.

Szűcs Viktória, BDDSZ elnök és Szél Bernadett (LMP) 2018. 02. 16-án tartott közös sajtótájékoztatójáról az alábbiakban olvashat: 

"Szűcs Viktória szerint az ápolási-gondozási tevékenységek megbecsültsége máig nem változott, pedig közgazdászok mutatták ki, mennyire fontos a gondozási gazdaságba való befektetés. – A kutatások szerint a gondozásba történő, a GDP 2 százalékának megfelelő befektetés sokkal több hasznot termel, mint ha ezt az építőiparba invesztálnák. A fejlesztés közvetve és közvetlenül is munkahelyeket teremtene, mert a szülők vissza tudnak térni a munkába, és a gondozás maga is munkaerőigényt támaszt – mondta el a szakszervezeti vezető."

https://mno.hu/belfold/lmp-visszafele-sult-el-a-bolcsodei-reform-kevesebb-lett-a-ferohely-2447782

http://www.hir6.hu/cikk/137111/novelne_a_bolcsodei_ferohelyek_szamat_az_lmp

Továbbra is kevés a bölcsődei férőhely, több ezer kisgyerek kiszorul az ellátásból, az ágazati szakszervezet szerint több dolgozóra is szükség lenne. 

Szűcs Viktória, BDDSZ elnök a Népszavának nyilatkozott.

"Szűcs Viktória szerint nemcsak a férőhelyhiány okoz gondot, hanem több bölcsődei alkalmazottra is szükség lenne. – A dolgozók közt sajnos nagy a fluktuáció. Ennek egyik oka, hogy a nevelők közül sokan élnek a nők kedvezményes nyugdíjba vonulásai lehetőségével, másrészt a fiatalok számára nem vonzó a bölcsődei munka bérezése. Sokan mentek át más területre, vagy külföldre az elmúlt időben. A legutóbbi KSH adatok szerint mintegy kétszáz betöltetlen kisgyermeknevelő állás volt az országban. Ez a kétszáz gondozónő 12 fős csoportlétszám mellett 2400 gyermeket tudna ellátni – mondta a BDDSZ elnöke.

A bérezésben ráadásul nagy belső aránytalanságok vannak, ami Szűcs Viktória szerint egyes intézményekben megosztja a dolgozókat. Egy középfokú végzettséggel rendelkező, pályakezdő kisgyermeknevelő, aki a garantált bérminimumot kapja, pótlékokkal együtt bruttó 190-200 ezer forintot kereshet havonta, vagyis nettóban 127-133 ezer forintot vihet haza. A diplomás pályakezdők a pedagógus életpálya alapján jelenleg bruttó 182 700 forintot kapnak, majdnem 20 ezer forinttal kevesebbet, mint alacsonyabb iskolai végzettségű kollégáik.

A kisgyermeknevelői munka így még kevésbé vonzó a fiatalok számára, pedig a BDDSZ elnöke szerint a gyermekeknek nagyon fontos lenne, hogy megszokott arcok gondoskodjanak róluk."

A teljes cikk megtekinthető itt: http://nepszava.hu/cikk/1152076-meg-mindig-keves-a-bolcsode

Továbbiak: https://24.hu/belfold/2018/02/06/keves-a-bolcsodei-ferohely/

kép forrása:http://xvmedia.hu/23rfdsardw3r/uploads/2015/02/1917_bolcsode_01.jpg

Milyen lehetőség van az érdekképviseletre ott, ahol a kormány a munkáltató?

Három vezetővel, Nagy Viktóriával, Szűcs Viktóriával és Galló Istvánnéval beszélgetett Pogátsa Zoltán egy stúdióbeszélgetés keretei között a szakszervezetek helyzetéről és lehetőségeiről a közszférában.

Teljes beszélgetés megtekinthető itt:http://ujegyenloseg.hu/szakszervezetek-a-kozszferaban/

Összefoglaló a bejegyzés címére kattintás után!

Józan ésszel nem tudja senki megmagyarázni, hogy ha ló wellnessre van pénz, a szociális dolgozók béremelésére miért nincs – ezt mondta a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke a Klubrádiónak, hogy az év végén a Magyar Lovassport Szövetség 2,2 milliárd forintot kapott a kormánytól egy kisvárdai közép-európai lovasakadémia és termálvizes lórehabilitációs központ kialakítására.

Szűcs Viktória a Reggeli gyorsban kiemelte, a szociális ágazat bérek tekintetében a legutolsó helyen van a KSH statisztikái szerint, és 2018-ban is csak néhány ezer magasabb végzettségű dolgozó kap a kötelezőnél magasabb béremelést. A szakszervezeti vezető hozzátette, 2013-tól éveken keresztül ígértek életpályamodellt a szociális területen dolgozóknak, de ez ma már napirenden sincs.

A teljes beszélgetés elérhető itt: 21:06-tól:
http://www.klubradio.hu/klubmp3/klub20180102-065900.mp3

Szűcs Viktória, BDDSZ elnök ma reggel 06:20 perckor a Kossuth Rádiónak nyilatkozott. Elmondta, hogy örömteli a kormány kijelentése, miszerint kiemelt célja, hogy erkölcsileg és anyagilag is támogassa a szociális dolgozókat, de fel kell tenni azt a kérdést, hogy ...

  • mi az oka annak, hogy az ágazat valamennyi dolgozója (90-95%-a) alapbérben, minimálbért vagy a garantált bérminimumot kap?
  • miért nem készít a kormány ennek az ágazatnak olyan önálló, alapbérben rögzített és indexelt bértáblát, amely biztosítja valamennyiük számára - nem csak a szakdolgozók, hanem a kisegítő dolgozók számára is - a tisztességes megélhetést?

Czibere Károly, a szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány kiemelt célja, hogy erkölcsileg és anyagilag is támogassa a dolgozókat, az ehhez szükséges forrásokat pedig, ahogy a múltban is, a jövőben is meg fogja teremteni...

A teljes felvétel meghallgatható itt.

A 2016. évi költségvetési maradványok egy részének felhasználásáról szóló kormányhatározat rendelkezése szerint az Emberi Erőforrások Miniszterének 90 millió Ft közpénzt kell a versenysport támogatására átcsoportosítani a szociális humánszolgáltatók részére biztosított, 2016-ban fel nem használt szociális- és gyermekvédelmi ágazati pótlék és egyéb ágazati bérrendezéssel összefüggő támogatásból, amely ellen a Szociális Ágazati Sztrájkbizottság határozottan tiltakozik Közleményében. 

 

A témával kapcsolatban Szűcs Viktóriát, BDDSZ elnököt kérdezte a Klubrádió.

Hallgassa meg a teljes interjút itt: http://www.klubradio.hu/klubmp3/klub20170708-152850.mp3 (8.38 perctől 17.38-ig)

 

Oldalak

Üdvözöljük! (bővebb tartalomért regisztráció után lépjen be)


Amennyiben regisztrálni szeretne kattintson a linkre: Regisztráció


Köszöntjük Iván nevű olvasóinkat!

Szavazás (csak regisztrált felhasználók!)

Egyetért-e a szociális ágazatban dolgozók béremelésének elodázhatatlan szükségességével? (Csak regisztrált tagi felület!)
igen
97%
nem
3%
nem tudom
0%
Összes szavazat: 62

Találj meg minket a Facebook-on

Hirdetés