Ez egy: 
Jogszabály

Kétéves megállapodás született a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának ülésén, aminek értelmében 2019-ben 8 százalékkal, 2020-ban szintén 8 százalékkal emelkedik a minimálbér és a garantált bérminimum összege, a bérajánlás mértékét mindkét évre 8 százalékos mértékben határozta meg a testület.

A pénzügyminiszter közölte, a minimálbér összege így 149 ezer forintra, a garantált bérminimum 195 ezer forintra nő 2019. január elsejétől, így mindkét bérkategória összege több mint a duplája lesz a 2010-es évinek. 2020-ra az előbbi összege 161 ezer forintra, utóbbié 210 600 forintra emelkedik. Az egyezséget a kormány mellett a munkaadói érdekképviseletek mindegyike, a munkavállalói oldal részéről - a Magyar Szakszervezetek Szövetsége kivételével - mindenki aláírta.

2019 júliusától újabb két százalékponttal, 19,5 százalékról 17,5 százalékra csökkenhet a szociális hozzájárulási adó.

Gyorsan kiszámoltuk mit jelent az új minimálbér a közalkalmazotti illetménytábla esetbében!
Ld. csatolmányt!


A bérminimum összege ma 15:10 perckor már a Magyar Közlönyben is kihirdetésre került!

A Magyar Közlöny 2018. évi 217. számában (2018. december 30.) megjelent a Kormány 324/2018. (XII. 30.) Korm. rendelete a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és a garantált bérminimum 2019. évi megállapításáról. A rendelet hatálya kiterjed 2019. január 1-től minden munkáltatóra és munkavállalóra.

A teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló részére megállapított alapbér kötelező legkisebb összege (minimálbér) a teljes munkaidő teljesítése esetén 2019. január 1-jétől
- havibér alkalmazása esetén 149 000 forint,
- hetibér alkalmazása esetén 34 260 forint,
- napibér alkalmazása esetén 6 860 forint,
- órabér alkalmazása esetén 857 forint.

A legalább középfokú iskolai végzettséget, vagy középfokú szakképzettséget igénylő munkakörben foglalkoztatott munkavállaló részére alapbérként megállapított garantált bérminimum a teljes munkaidő teljesítése esetén 2019. január 1-jétől
- havibér alkalmazása esetén 195 000 forint,
- hetibér alkalmazása esetén 44 830 forint,
- napibér alkalmazása esetén 8 970 forint,
- órabér alkalmazása esetén 1 121 forint.

Hatályát veszti a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és a garantált bérminimum megállapításáról szóló 430/2016. (XII. 15.) Korm. rendelet.

KÖZLÖNY LETÖLTÉSE A CSATOLMÁNYBÓL

 

Üdvözöljük! (bővebb tartalomért regisztráció után lépjen be)


Amennyiben regisztrálni szeretne kattintson a linkre: Regisztráció


Köszöntjük Timót nevű olvasóinkat!

Szavazás (csak regisztrált felhasználók!)

Egyetért-e a szociális ágazatban dolgozók béremelésének elodázhatatlan szükségességével? (Csak regisztrált tagi felület!)
igen
97%
nem
3%
nem tudom
0%
Összes szavazat: 66

Találj meg minket a Facebook-on

Hirdetés