A Fidesz nyert, az MSZP lebőgött Dunaújvárosban

A baloldal megverte volna a kormánypárt jelöltjét, ha összefog.

Döntöttek, az Etele téren épül az új kórház

Az Etele téren épül meg az új budapesti kórház, bezár a Péterfy és a Szent János Kórház, kinyit a Lipót – azaz a lapunk által ismertetett koncepciót fogadta el a kormány.

Gyűjtik az aláírásokat a Szent János Kórház bezárása ellen

A Szent János Kórház védelmére kelt a Jobbik. A párt képviselői már hétfőtől gyűjtik az aláírásokat a fővárosban és a Pest megyei településeken – megfogalmazásuk szerint – „a fideszes kórházrombolás” ellen.

Minden hatodik embert érint, sokan mégsem merik felvállalni

Tönkre teszi a mindennapokat az egyik legelterjedtebb népbetegség – mégis tabu róla beszélni. A depresszió minden 6. embert érint és az orvosok szerint szinte mindig gyógyítható. Ennek ellenére nagyon sokan félnek felvállalni a betegséget a megbélyegzés miatt. További részletek a videóban

Svájci modellben bízik az országos tisztifőorvos

Az öregedő társadalom krónikus, nem fertőző betegségeinek gondozása a legnagyobb kihívás, ehhez kell szabni a szolgáltatási palettát is - mondta Szentes Tamás országos tisztifőorvos a Népszabadságnak adott interjújában. Kifejtette: át kell nézni, melyek azok az ellátási formák, amelyekhez nem feltétlenül van szükség orvosra – mondta. Példaként hozta az úgynevezett svájci modell programot, ahol sikerrel alkalmaztak dietetikusokat táplálkozási tanácsadásra, orvos helyett cukorbetegek gondozásában.Jelezte: hivatala a nyár közepére elkészül az egészségügyi szolgáltatások feltételeit rögzítő minimumrendeletet átdolgozásával, amiből őszre lehet jogszabály

Autó van, mentős nincs?

A szakemberhiány miatt az elmúlt időszakban voltak olyan napok, amikor a fővárosban nem tudták kiállítani az összes olyan mentőautót személyzettel, amely egyébként vezényelendő lett volna. Ilyenkor Budapest környéki mentőállomásokról rendeltek fel személyzetet, viszont akkor onnan hiányoztak a mentők – állítja Komáromi Zoltán, az Együtt egészségpolitikusa. A mentőszolgálat ezzel szemben azt közölte, hogy teljes kapacitással működnek a mentők, a betegellátás pedig folyamatos és zavartalan.

Gémesi: Politikai bűn a kormány oktatáspolitikája

Törvénybe iktatott működésképtelenség – így nevezte a tankerületi központokat Gémesi György a KARD Egyesület rendezvényén. Gödöllő polgármestere szerint a kormányzat oktatáspolitikai stratégiája politikai bűn. Wittinghoff Tamás, Budaörs polgármestere pedig azt mondta: a tankerületi központok létrehozása ugyanolyan rossz hatással lesz az oktatásra, mint a Klik volt.

Galló Istvánné: Elképesztő, mit mondott Lázár János

A Pedagógusok Szakszervezetének elnöke szerint az önkormányzatokat meglepetésszerűen érte az iskolák működtetésének elvonása, és kérdéses, hogy ezt a feladatot a tankerületek hogyan fogják megoldani. Galló Istvánné pedagógusnap alkalmából az MTI-nek nyilatkozva köszönetét tolmácsolta a pedagógusoknak, oktatást segítő dolgozóknak, kiemelve, munkájuk elengedhetetlen.

Gallóné: "Nem lesz minden zökkenőmentes szeptemberben"

Június végén dől el, hogy a Pedagógusok Szakszervezete hogyan folytatja a tiltakozást. Galló Istvánné, a szakszervezet elnöke szerint ugyanis már most látható, hogy nem lesz minden zökkenőmentes szeptemberben. Közben ellenzéki pártok a kormány oktatáspolitikáját bírálták pedagógusnapon. Balog Zoltán már korábban köszöntötte a pedagógusokat, szerinte egyre erősebb lesz a partnerség is.

Dokumentumfilm készült a tanárlázadásról

Az ATV Start vendégei Kresalek Dávid rendező és Soponyai Dóra rendező.

Demonstráció és rendhagyó óra

Az ATV Start vendége Galló Istvánné elnök, Pedagógusok Szakszervezete.

Ócska és arcpirítóan drága a rendőri egyenruha

Harminchétezer forintba kerül az a rabok által készített gyakorlóbakancs, ami egy készenléti rendőr szerint a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető taktikainak, és ez csak egy példa a sok közül. A Belügyminisztérium szerint ugyanakkor a rendőr vehet máshol jobb terméket, de azt is elismerték, hogy az egységes megjelenés érdekében a hivatásos állomány tagjainak a rendszeresített viseletet kell hordaniuk.

Politikai okok miatt rúgták ki Szaniszlót

Széles Gábor megelégelte, hogy Szaniszló Ferenc műsorvezetőnek önálló gondolatai vannak, és hogy kritizálta a Fideszt, ezért megvált tőle. Az üzletember kérdésekre válaszolva leplezetlenül beszél arról, hogy politikai tisztogatásról van szó

Fokozzák a titkolózást a kormánypártok

Az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága külön mellékletben rögzítené, hogy milyen esetekben rejthetik el gazdálkodásukat a nyilvánosság elől a köztulajdonú cégek tizenöt, illetve harminc évre.

Staudt: Törvényesített hűtlen kezeléssel próbálkoznak

Törvényesített hűtlen kezelés – így látja az újabb kormánypárti titkosítási javaslatot a törvényalkotási bizottság jobbikos tagja.

Újra bevásárolna a Brit Média, célkeresztben a Népszava is

Előrehaladott tárgyalásokat folytat a Brit Média a Népszava és a Vasárnapi Hírek megvásárlásáról. Ha sikerrel jár, új nagy médiacég jön létre.

A magyarok bíznak az EU-ban, az Orbán-kormányban már nem annyira

A magyarok többsége jobban bízik az Európai Parlamentben, mint a nemzeti kormányban és pártokban – derül ki egy frissen közölt kutatásból. A lakosság kedvezően vélekedik az Európai Unióról, összeurópai szinten azonban úgy gondolják, az EU rossz irányba tart.

Trianon ellen vonultak a szélsőjobbosok Budapesten

A budapesti Hősök teréről induló és a szerb, román és szlovák nagykövetségek épületeit érintő Trianon-ellenes felvonulást tartott szombaton a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) a Magyarország területeinek nagy részét elcsatoló párizsi békediktátum 96. évfordulója alkalmából.

Megismétlődhet a tavalyi migrációs hullám?

Reális veszély a török-EU menekültügyi megállapodás felbomlása a Migrációkutató Intézet vezető kutatója szerint, aminek eredményeként megismétlődhet a tavalyi migrációs hullám.

Líbia nem fogad vissza menekülteket

Líbia nem fogad vissza menekülteket az Európai Uniótól - mondta az észak-afrikai ország egységkormányának vezetője a Welt am Sonntag című német vasárnapi lapnak

Vécéket vitt a menekülteknek Iványi, de esélye sem volt azokat felállítani

Iványi Gábor lelkész, a Magyar Evangéliumi Testvérközösség elnöke szombaton megpróbált néhány mobilvécét fölállítani a röszkei és a tompai tranzitzóna előtt várakozó menekülteknek, hogy ne a földre kelljen végezni a dolgukat. Kiderült, hogy ez lehetetlen vállalkozás.

Jó sok településen nem ürítik júliusban a kukákat

Szabó Zsolt, a fejlesztési tárca államtitkára tegnap lapunknak burkoltan indokolatlannak nevezte a hulladékkezelők panaszait a finanszírozási problémák miatt. A szolgáltatás leállása immár nem jóslat: 33 Pest és Nógrád megyei polgármester kapott levelet a napokban a közszolgáltatójától arról, hogy július elsejétől megszűnik a hulladékos közszolgáltatás a településükön a likviditási gondok miatt.

Újabb furcsa titkok Matolcsy körül

Nem tudni, ki adta ki Matolcsi György jegybankelnök cikkeinek válogatás kötetét, az viszont biztos, hogy MNB egyik alapítványa több ezret megvásárolt belőle, ami elvileg a szerzőnek is hozhatott a konyhára némi honoráriumot.

Hirtelen elkezdtek repkedni a milliárdok Szijjártó barátja körül

Idén az állami Szerencsejáték Zrt.-től 5,8 milliárd forintnál több bevételre tesz szert Kuna Tibor két cége.

Seszták nem mozdulna az offshore otthonos melege mellől

Többet profitált a fejlesztési miniszter az Opelekből, mint korábban. Vitatott hátterű céghálója továbbra is virágzik.

Ők „b…ták” el? – A Kehi szerint sokan trükköztek

A téli szállásokról sok hortobágyi gazda nem tudja kihajtani állatait a legelőre. Földjeiket azért vesztették el, mert a korábbiakkal ellentétben nem ők nyertek a Hortobágyi Nemzeti Park kiírt földhaszonbérleti pályázatain. A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal is vizsgálta a szerződéseket – a jelentés szerint több pályázó is trükközött, hogy legelőhöz jusson.

Veszélyben a makói hagyma? – búzát termesztenek helyette

Egyre kevesebb fokhagymát termesztenek Magyarországon. Makó térségében már inkább gabonát ültetnek fokhagyma és vöröshagyma helyett.

Pucér fotóval tiltakoznak a Ligetvédők

Meztelenül, feltartott középső ujjal fotózta a Ligetvédőket Déri Miklós fotós, akit maguk a Liget Budapest Projekt ellen fellépő aktivisták kerestek meg. A tiltakozók nem nyugszanak bele, hogy kivágjanak több száz fát, ezért már hónapok óta demonstrálnak a Városligetben.

Vállalkozna a lakosság fele

A magyar lakosság 48 százaléka szívesen indítana saját céget, vagy betársulna egy már meglévő vállalkozáshoz, főként a 18-24 éves korosztály vállalkozna, náluk ez az arány eléri a 68 százalékot - derül ki a Budapest Bank Zrt. megbízásából az NRC által készített online kérdőíves felmérésből.

Norvégiában vége a hagyományos autók korának

A négy legnagyobb párt megállapodott, hogy 2025-től már  csak elektromos autókat lehessen értékesíteni – értesült a norvég Dagens Naeringsliv napilap.

Üdvözöljük! (bővebb tartalomért regisztráció után lépjen be)


Amennyiben regisztrálni szeretne kattintson a linkre: Regisztráció


Köszöntjük Marcell nevű olvasóinkat!

Szavazás (csak regisztrált felhasználók!)

Egyetért-e a szociális ágazatban dolgozók béremelésének elodázhatatlan szükségességével? (Csak regisztrált tagi felület!)
igen
97%
nem
3%
nem tudom
0%
Összes szavazat: 62

Találj meg minket a Facebook-on

Hirdetés