KÖSZÖNTŐ A MAGYARORSZÁGI BÖLCSŐDÉK VALAMENNYI DOLGOZÓJA RÉSZÉRE!

Tisztelt Bölcsődei Dolgozók!

Kedves Kolléganők! Kedves Kollégák!

Bölcsődék Napja alkalmából nagy tisztelettel és szeretettel köszöntöm a magyarországi bölcsődei hálózat valamennyi dolgozóját!

2018. április 21-én ünnepeljük az első magyarországi bölcsőde megnyitásának 166. évfordulóját. Ezen a napon megemlékezünk azokra a szakemberekre, akik az elmúlt 166 év alatt különleges elhivatottsággal, szakmai professzionalizmussal fáradhatatlanul képviselték a magyarországi bölcsődék ügyét és egyben köszöntjük a magyarországi bölcsődei hálózat jelenlegi dolgozóit. 

Bölcsődék Napján  fejet kell hajtsunk a nemzetközileg is elismert szakmai munka alapjainak lerakásában szerepet játszó Akócsi Ágnes, Dr. Polónyi Erzsébet, Kabainé dr. Huszka Antónia, Keresztúri Mária, Forrai Katalin, Stróbl Mária elévülhetetlen érdemei előtt. Köszönet illeti továbbá Dr. Koncz József, Mester Jánosné, Vokony Éva, Rózsa Judit munkásságát, akik vigyázó szemüket még ma is a bölcsődéken tartják. 

A visszaemlékezés mellett, köszönetet mondok a jelen kisgyermeknevelőinek, szaktanácsadóinak, intézményvezetőinek, bölcsődeorvosainak és a bölcsődei munka során nélkülözhetetlen bölcsődei dajkáknak, élelmezési- és gazdasági dolgozóknak, akik becsülik, tisztelik és szeretik szakmájukat, akik nem ritkán személyes lemondást és áldozatokat követelő hivatásuk gyakorlásával élhetőbbé teszik a kisgyermekes családok hétköznapjait, akiknek professzionális szaktudása és szerető gondoskodása nélkül ma már elképzelhetetlen lenne az egymást követő új generációk elindítása az egészséges, kiegyensúlyozott, tartalmas élet felé.

Köszönöm nekik és elődeinknek az eddigi munkát és egyúttal a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete nevében szívből gratulálok azoknak a bölcsődei dolgozóknak, akik kimagasló szakmai munkájuk elismeréseként a helyi, illetve az országos ünnepség keretében kitüntetésben részesülnek ezen a jeles napon!

Amikor szakmánk nagyra becsült alakjai kiálltak a bölcsődei nevelés, gondozás ügye mellett, tudták: hogy csak az kap megbecsülést és elismerést a társadalomtól, aki megbecsüli önmagát, szakmáját és saját teljesítményét! Kérem ne feledjék, mindannyian valahol tanítványaik vagyunk, vigyük tovább hitvallásukat és értékeiket! Én hiszek abban, hogy minden bölcsődei dolgozó önmagára és szakmájára is büszke lehet, hiszen a jövő nemzedékét tartja a kezében. 

A hazai bölcsődei ellátás számos változtatáson ment keresztül az elmúlt években, történtek pozitív és negatív lépések egyaránt, ezért továbbra sem dőlhetünk hátra, meg kell találnunk a jelen problémáira, kihívásaira adandó válaszainkat. Mi változatlanul - a jó minőségű kisgyermekellátás biztosítása érdekében – az anyagi és erkölcsi megbecsülésért, a dolgozók bér- és kereseti viszonyainak javításáért, illetve a minőségi foglalkoztatásért folytatunk harcot. Alapvető célunk, hogy a gyermekellátási szektorra összességében ne úgy tekintsenek a döntéshozók és az állampolgárok, mint egy „nem jövedelmező, terméketlen” szektorra, hanem mint olyanra, ami döntő fontosságú a növekedés és a versenyképesség szempontjából. Szervezetünk, munkáját folytatva a továbbiakban is segítséget nyújt és támogatást biztosít az egyes munkavállalóknak épp úgy, mint az intézményeknek. Céljaink elérésének záloga az erős szervezettség, a közös stratégia és cselekvés. Számítunk csatlakozásukra!

Jelmondatunk változatlan:„Te gondoskodsz a jövőről, a mi dolgunk jobbítani az életed! Érted, veled, de nem helyetted!”

Végezetül szervezetünk nevében kívánok minden bölcsődei dolgozónak munkájához további kitartást, szakmai sikereket, boldog életet, jó egészséget és családi életükhöz sok boldogságot!

Budapest, 2018. április 20.

Szűcs Viktória s.k. 
BDDSZ elnök

Üdvözöljük! (bővebb tartalomért regisztráció után lépjen be)


Amennyiben regisztrálni szeretne kattintson a linkre: Regisztráció


Köszöntjük Ilona nevű olvasóinkat!

Szavazás (csak regisztrált felhasználók!)

Egyetért-e a szociális ágazatban dolgozók béremelésének elodázhatatlan szükségességével? (Csak regisztrált tagi felület!)
igen
97%
nem
3%
nem tudom
0%
Összes szavazat: 62

Találj meg minket a Facebook-on

Hirdetés