Magyar
Ez egy: 
Kiadvány
Helyzetkép a kisgyermekek napközbeni ellátásáról, 2013 – Kötelezettségek, lehetőségek, tények (Statisztikai Tükör 2014/82 sz.)
 
Hazánkban 2013-ban a 3 évesnél fiatalabb gyermekek 16,2 százaléka járt napközbeni ellátást biztosító intézménybe. Az ellátások diferzifikálásával együtt bővült az intézményi kínálat, javult az országos lefedettség, ugyanakkor a szolgáltatásokhoz való egyenlő hozzáférés elve továbbra sem tud teljes mértékben érvényre jutni.
A legtöbb férőhely oda összpontosul, ahol jogszabályi kötelezettsége van a települési önkormányzatnak az ellátás biztosítására, de meghatározó a megfelelő korú gyermekek száma és a rendelkezésre álló munkalehetőség is.
A bölcsődék és családi napközik által biztosított 45 645 férőhely megyénként eltérő kihasználtsággal működött.
A kiadvány a kötelezettségek és lehetőségek tükrében elemzi a gyermekek napközbeni ellátásáról elérhető tényeket az intézményi ellátottságról, a potenciális és tényleges igénybe vevői körről – többek között a családtámogatási ellátásokkal, térítési díjakkal összefüggésben. A sorozat korábbi megjelenésihez képest olyan új információk is helyet kaptak, mint például a biztos kezdet gyerekházak, vagy a napközbeni ellátás foglalkoztatási és kereseti viszonyai.
 
Kereset (Részlet a Statisztikai Tükör 2014/82. számából):
 
"A szociális ágazat kereseti viszonyai alapvetően kedvezőtlenek, még az egészségügyben tapasztalhatónál is alacsonyabbak. Míg az egészségügyben a bruttó keresetek elérik a nemzetgazdasági átlag 89 százalékát, addig a szociális ellátásban dolgozók bére az országos átlag 61 százalékán áll.
A szociális ágazaton belül különösen alacsony keresettel rendelkeznek a gyermekek napközbeni ellátásában dolgozók, a nemzetgazdasági átlag mindössze 53 százalékát vihetik haza havonta, a szociális szféra átlagánál is több mint 12 százalékkal elmaradnak béreik.
 
A szociális ágazat átlagos bruttó keresetét tekintve szinte valamennyi munkakörben átlagon aluli a kereseti lehetőség.
Közülük is legrosszabb helyzetben a gyermekfelügyelők, dajkák vannak, akik a 2013. évi adatok szerint átlagosan havi 122 600 forint bruttó keresettel rendelkeztek, náluk még az árufeltöltők is többet kerestek. A csecsemő- és kisgyermeknevelők (óvodapedagógusokkal együtt) havi bruttó keresete 182 300, a gyermekgondozási tevékenységet végző intézmények vezetőié pedig 224 000 forint volt 2013-ban.
2013-ban a gyermekek napközbeni ellátásában alkalmazásban állók nettó keresetének reálértéke évek óta először mutatott pozitív irányú elmozdulást, azonban így sem tudta ellensúlyozni a 2010 utáni időszakban bekövetkezett 10 és 17 százalék közötti éves reálérték-csökkenést, mely a szociális szférában tapasztalt átlagos visszaesésnél is nagyobb mértékű volt.
 
A szociális ágazatban 2010 és 2013 között a nettó keresetek reálértéke 20 százalékkal esett vissza, ugyanezen időszakban, a gyermekek napközbeni ellátásában dolgozók összességében 31 százalékos reálbér-csökkenéssel szembesültek."
 
A Statisztikai Tükör 2014/82. száma a helyzteképről  a csatolmányban olvasható, a témában készült 2012-2013-as előzményekkel együtt.

 
Témakör: Szociális védelem
Kategória: Átfogó elemzés
Megjelenés: 2014.08.01.
forrás: www.ksh.hu 
 

Megosztás:


Üdvözöljük! (bővebb tartalomért regisztráció után lépjen be)


Amennyiben regisztrálni szeretne kattintson a linkre: Regisztráció


Köszöntjük Ervin nevű olvasóinkat!

Szavazás (csak regisztrált felhasználók!)

Egyetért-e a szociális ágazatban dolgozók béremelésének elodázhatatlan szükségességével? (Csak regisztrált tagi felület!)
igen
98%
nem
2%
nem tudom
0%
Összes szavazat: 60

Találj meg minket a Facebook-on

Régi BDDSZ honlap

Hirdetés