Magyar

Tisztelettel és nagyrabecsüléssel köszöntjük 2017. november 12-én a Szociális Munka Napja alkalmából a szociális ágazat valamennyi dolgozóját!

A szociális munkások jellemzően azokkal az elesett emberekkel foglalkoznak, akik önerőből nem tudnak megküzdeni nehézségeikkel. Valójában Ők az igazi SEGÍTŐK, akik probléma megoldási lehetőségeket tárnak fel a segítségre szoruló vagy krízis helyzetben lévő embertársaink előtt. Mindemellett a szociális ágazat dolgozói áldozatos munkájukkal elkísérik az embereket a bölcsőtől a sírig, továbbá gondoskodnak az árvákról, az elesettekről, a gyermekekről, az idősekről; segítik a szegényeket, a fogyatékosokat és a hajléktalanokat. 

Szervezetünk nagyra értékeli az e területen dolgozók kimagasló társadalmi hasznosságú tevékenységét. 
Épp ezért nincs olyan fórum, ahol ne követelnénk a szociális szférában dolgozó kollégák méltó bérezését!

Tudjuk, nehéz ez a hivatás, amely nemcsak sokoldalú szakértelmet, felkészültséget kíván, de hatalmas áldozatvállalást, emberséget, őszinte együttérzést is.
Őszintén kívánjuk, hogy a szociális ágazatban dolgozók is elnyerjék azt a megbecsülést, amit ez a szép hivatás művelői méltán megérdemelnek.

További munkájukhoz sok sikert, jó egészséget és a családi életükhöz sok boldogságot kívánunk!

2017. november 12.
a BDDSZ vezetősége


Megosztás:


Üdvözöljük! (bővebb tartalomért regisztráció után lépjen be)


Amennyiben regisztrálni szeretne kattintson a linkre: Regisztráció


Köszöntjük Szilárda nevű olvasóinkat!

Szavazás (csak regisztrált felhasználók!)

Egyetért-e a szociális ágazatban dolgozók béremelésének elodázhatatlan szükségességével? (Csak regisztrált tagi felület!)
igen
98%
nem
2%
nem tudom
0%
Összes szavazat: 56

Találj meg minket a Facebook-on

Régi BDDSZ honlap

Hirdetés