Magyar

http://www.klubradio.hu/img/x.gif

8 százalékos minimálbér-emelést akarnak a szakszervezetek

http://mno.hu/gazdasag/8-szazalekos-minimalber-emelest-akarnak-a-szakszervezetek-1368140

Közös bérajánlást fogalmaznak meg a szakszervezetek a szerdán folytatódó jövő évi bértárgyalásokra. A Magyar Időket az érdekvédelmi szövetségek vezetői arról tájékoztatták, hogy a minimálbért 8, a szakmunkás-bérminimumot 13 százalékkal emelnék meg. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) álláspontja szerint azonnal el kell kezdeni a járulékcsökkentést a legnagyobb GDP-növelő szektorokban, úgy vélik, csak így tartható fenn az ország versenyképessége a jövőben.

xxx

Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége: a kormány megint „nem mér, csak vág”

 https://szakszervezetek.hu/kozlemenyek/7425-a-kozszolgalati-szakszervezetek-szovetsege-a-kormany-megint-nem-mer-csak-vag

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztárban 2016. október 14-én bejelentésre került, hogy 2017. január 1-től 301, augusztus 31-től újabb 100 álláshely szűnik meg. 205 fő átkerül az EMMI-be.

Az Egészségbiztosítási Alap kezelésére Nemzeti Egészségbiztosítási Központ jön létre. A Területi Hivatalokban közel 50%-os lesz a létszámleépítés, ami teljesen ellehetetleníti a munkát, szakmailag megvalósíthatatlan. Teszik ezt úgy, hogy semmilyen felmérés, hatástanulmány nem készült a feladatokról és a hozzájuk tartozó létszámokról. Nem egyeztettek a szakszervezettel sem, mindenki az állományi ülésen értesült a létszámleépítésről.

Elfogadhatatlan, hogy a kormány egyes tagjainak az egyéni indulata vezérelje az OEP további sorsát, az átalakítást, vagy a Területi Hivatalok munkájának ellehetetlenítését.

xxx

Földiák András, a SZEF elnöke: Munkapárti társadalmat szeretnénk

https://szakszervezetek.hu/hirek/7374-foldiak-andras-a-szef-elnoke-munkaparti-tarsadalmat-szeretnenk

Az elviselhetetlen mértékű szegénységre és társadalmi kirekesztésre hívja fel a figyelmet a Magyar Szegénységellenes Hálózat az emberi erőforrás miniszternek címzett nyílt levelében, amelynek aláíróihoz a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) is csatlakozott. A Szegénység Elleni Küzdelem Világnapján átadott üzenetről Földiák Andrást, a szakszervezet elnökét kérdeztük.

xxx

Új elnök a NYOK élén

https://szakszervezetek.hu/kozlemenyek/7459-szef-uj-elnok-a-nyok-elen

A Nyugdíjasok Országos Képviselete (NYOK) 2016. október 20-án tisztújító választást tartott. Elnöknek Földényi Györgyöt, alelnöknek Tóth Mihályt választották. A NYOK egyik alapítója a SZEF, amely országos szakszervezeti szövetséget a NYOK új vezetőségében három fő képvisel.

A NYOK továbbra is legfontosabb feladatának a szociális, egészségügyi problémák képviseletét tartja, valamint tárgyalást kezdeményez a nyugdíjak ügyében az illetékes kormányzati és érdekképviseleti szervekkel és szervezetekkel.

xxx

Évek óta drámaian sok az amputáció, mégsem tesznek semmit

http://www.klubradio.hu/cikk.php?id=16&cid=203726

 - Már két éve is lehetett tudni, hogy Magyarországon háromszor annyi amputációt végeznek el, mint az Európai Unió többi országában, mégsem történt változás a finanszírozásban - ezt Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezetének elnöke mondta a Klubrádiónak.A szakszervezet közleménye szerint a rekonstrukciós érműtétekért a kórházak általában nem kapnak annyi támogatást, amennyibe a beavatkozás kerül. sőt van olyan, hogy a biztosító többet fizet az amputációért mint a végtag megmentéséért, Dénes Tamás szerint egy jól képzett szakorvos nem fogja automatikusan az amputációt választani, de ezzel veszteséget termel a kórházának.

xxx

Jó/Jobb munkakörülményeket a szülésznőknek!

http://csaladhalo.hu/cikk/hatter/jobb-munkakorulmenyeket-szulesznoknek

Az Egészségügyi Világzervezet (WHO), a Szülésznő Nemzetközi Konföderációja (ICM) és a Fehér Szalag Szövetség (WRA) annak érdekében fogott össze, hogy minél erőteljesebben képviseljék álláspontjukat, miszerint véget kell vetni annak a gyakorlatnak, amely diszkriminálja, zaklatja és tiszteletlenül kezeli a szülésznők azon képességét, amellyel minőségi gondoskodást tudnak nyújtani mind az édesanya, mind az újszülött számára.

xxx

Újabb források érkeznek az egészségügybe?

http://www.atv.hu/videok/video-20161024-ujabb-forrasok-erkeznek-az-egeszsegugybe

Az ATV Start vendége Kincses Gyula korábbi egészségügyi államtitkár

xxx

Átverés Deutsch olcsóbb nete?

http://nepszava.hu/cikk/1109820-atveres-deutsch-olcsobb-nete

Csupán 150-400 forinttal olcsóbb internetet jelentene az a "Digitális Jólét Alapcsomag", amelyet jövő januárban tervez bevezetni a kormány - írta az Index miután a Deutsch Tamás miniszterelnöki biztos által vezetett Digitális Jólét Program titkársága a Világgazdaságnak beszámolt a tervekről.

xxx

Nyílt vitára hívta a Tanítanék Mozgalom az oktatási államtitkárt

http://www.atv.hu/videok/video-20161024-yilt-vitara-hivja-a-tanitanek-mozgalom-az-oktatasi-allamtitkart

Az ATV Start vendége Sulyok Blanka, Tanítanék Mozgalom.

xxx

Gyermekek ezreinek nincs lakcíme

http://mno.hu/belfold/gyermekek-ezreinek-nincs-lakcime-1368112

Négyezer gyermeknek nincs érvényes magyarországi lakcíme, így ők szinte minden szociális ellátástól elesnek, mivel azok igénybevételéhez bejelentett lakcím kell. További 1500 kiskorúnak csak települési szintű lakcíme van, ami jelentősen megnehezíti az ellátáshoz való hozzáférést – írja Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének szóló nyílt levelében több, gyermekjogokkal és lakhatási szegénységgel foglalkozó civil szervezet. A Város Mindenkié, az Utcajogász és a Gyerekesély Közhasznú Egyesület által jegyzett levél – ami egyben petíció is, és az interneten bárki aláírhatja – célja, hogy elérje: a kormány végre tegyen azonnali lépéseket annak érdekében, hogy a lakcím nélküli gyerekek hozzájussanak az alapvető ellátásokhoz, és élhessenek jogaikkal.

xxx

Cigányok a csúcson és a feneketlen mélységben

http://mno.hu/belfold/ciganyok-a-csucson-es-a-feneketlen-melysegben-1368089

– Visszamész majd segíteni a többieknek a faludba?
– Dehogy megyek, hiszen én már nem is vagyok cigány.

Ez nem egy kitalált párbeszéd része, saját fülemmel hallottam Tokajban, az egyik református roma felsőoktatási szakkollégium kihelyezett szemináriumán. Ha valaki nem ismerné a szakkolik rendszerét: immár kilenc ilyen működik országszerte, legutóbb Budapesten nyílt meg egy intézmény. Egyenként 15-20 egyetemista cigány fiatal jövőjét egyengetik, tudását bővítik, aki ide eljutott, nyugodtan elmondhatja magáról: kitört.

Többségük így is érzi, rövidesen orvossá, mérnökké, közgazdásszá válnak. Akad köztük olyan, aki eleve jobb módú, tanult, dolgozó családból származik, és olyan is, aki a „faluvégről”. A felsőoktatásba bekerülő cigányok egyfajta elitjét, élcsapatát képviselő hallgatóknak évi másfél milliárd forint támogatást nyújt a kormány. Azt, hogy a roma felzárkóztatási programok összesen mennyi pénzt vittek el a rendszerváltozás óta, legföljebb megbecsülni lehet, de ez az összeg minden bizonnyal meghaladja a 300 milliárd forintot. (Ekkora összeget említett néhány éve Balog Zoltán miniszter.)

xxx

Jön a digitális érettségi

http://mno.hu/belfold/jon-a-digitalis-erettsegi-1368118

Bizonyos tantárgyakból már digitálisan történhet 2019-ben az írásbeli érettségi vizsga, emellett a diákok a dolgozatokat is így írják majd az iskolákban – mondta a Magyar Időknek a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos.

xxx

Vadásszák a szakembert: az ország gazdaságát padlóra küldheti a munkaerőhiány

http://www.penzcentrum.hu/karrier/vadasszak_a_szakembert_az_orszag_gazdasagat_padlora_kuldheti_a_munkaerohiany.1051951.html?utm_source=hirkereso_es_kapu&utm_medium=penzcentrum_linkek&utm_campaign=hiraggregator%27..%27

A globális szakemberhiány immár ötödik éve folyamatosan nő. A különböző iparágak számára egyaránt nehézséget okoz a megfelelő ember megtalálása és megtartása, ami kihat a gazdasági növekedésre és hatékonyságra. A Hays felmérése szerint, az utóbbi években 14 százalékkal növekedett a szaktudáshiány Európa szerte, ezzel nehéz helyzetbe hozva a vállalatokat. A bérek fölötti nyomás a képzett szakemberek körében is nőtt, hiszen a munkáltatók kénytelenek növelni a béreket annak érdekében, hogy a megfelelő munkaerőt maguknál tartsák.

xxx

A gazdaságpolitikánk inkább a foglalkoztatás ellen dolgozott

http://index.hu/gazdasag/allas/2016/10/24/tarsadalmi_riport_foglalkoztatas/

2010 óta folyamatosan egyre többen dolgoznak a KSH szerint, a most kijött tárkis Társadalmi Riportban viszont a Budapest Intézet kutatói megnézték, hogy ebből mennyi a statisztikai látszat. Nem kevés. A statisztikánkat erősen torzítja sorrendben.

Az elképesztő mennyiségű közmunkás, akiket már télen is fizetünk. Ráadásul máshogy is mérjük őket 2014 óta, a statisztika számára kedvezőbben. Egyre többen dolgoztak külföldön, és egyre kevesebb külföldi nálunk.A KSH a mintavételt is megváltoztatta, ami után rögtön valamiért több tízezerrel többen dolgoztak a statisztika szerint. 

Viszont közmunkások és külföldön dolgozók nélkül is javul a helyzet, csak a statisztikai változtatásokkal 2014-ben értük el a válság előtti foglalkoztatási szintünket.

xxx

Több nagyvállalat kellene, hogy jobban keressünk

http://index.hu/gazdasag/allas/2016/10/24/tarsadalmi_riport_berszinvonal/

Hogy keveset keresünk a nyugat-európai országok dolgozóihoz képest, az régóta köztudott, foglalkoztatja a magyarok alkalmazottakat – akik közül néhány százezren meglehetősen mobilis mikroszintű választ adtak a problémájukra –, de a közgazdászokat is. Utóbbiak választ is keresnek arra, miért van az, hogy már a szomszédos Ausztriával összevetve is pocsék a magyar bérszínvonal. A válasz elég egyszerű: mert a gazdaság teljesítménye is az. Méghozzá jórészt a mindenkori kormányok gazdaságpolitikájában előszeretettel támogatott kisvállalkozások miatt.

xxx

Lemaradtunk fogyasztásban

http://www.hirado.hu/2016/10/25/lemaradtunk-fogyasztasban/

Egy cseppet sem került közelebb a magyarok fogyasztása a nyugat-európai uniós országokéhoz az elmúlt tizenkét évben, amivel a legrosszabbul teljesítő ország vagyunk a visegrádi régióban – írja a Világgazdaság a Tárki kutatása alapján.

xxx

Hároméves mélyponton a GKI-mutató

http://www.hirado.hu/2016/10/24/3-eves-melyponton-a-gki-konjunkturaindexe/

A magyar gazdaság kilátásainak megítélése minden ágazatban javult kissé, a lakosság körében viszont minimálisan romlott. A GKI fogyasztói bizalmi index októberben a szeptemberi stagnálás után csökkent, és tavaszi szintjére került. A lakosság saját pénzügyi helyzetének következő egy évét, várható megtakarítási képességét és a nagy értékű tartós fogyasztási cikkek vásárlási lehetőségét is a szeptemberinél kissé rosszabbnak érzékelte a GKI.

xxx

24 hazai korrupciós ügyet jelzett már az OLAF

http://mno.hu/belfold/24-hazai-korrupcios-ugyet-jelzett-mar-az-olaf-1367991

Többek között hidroterápiás kutya futópad, túlárazott erdészeti gépbeszerzés, nyomdaipari gépekkel kapcsolatos visszaélés gyanúját jelezte az Európai Unió korrupció és csalás elleni hivatala. A Legfőbb Ügyészség szerint volt olyan ügy, amelyben már vizsgálódtak.

Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) 2012 óta összesen 24 ajánlást tett a Legfőbb Ügyészségnek, ezek a hivatal közigazgatási vizsgálatai alapján felvetik a bűncselekmény gyanúját – közölte Fazekas Géza szóvivő az MTI-vel annak kapcsán, hogy a Fővárosi Főügyészség hétfőn vádat emelt az egyik ilyen ügyben.

xxx

Orbán megvédte új szomszédját

https://nepszava.hu/cikk/1109810-orban-megvedte-uj-szomszedjat

Orbán Viktor szerint GhaitPharaon egy amerikai titkosszolgálati játszma elszenvedője. Az arab befektető cége a Cinege utcában vett ingatlant, közvetlenül a miniszterelnök szomszédságában. Pharaont az Interpol körözi csalással, pénzmosással, fegyverkereskedelemmel, terrorizmus támogatásával összefüggő bűncselekmények miatt - emlékeztet az atv.hu.

xxx

További 15 ezer adós vár az eszközkezelő segítségére

http://www.hirado.hu/2016/10/24/tovabbi-15-ezer-ados-var-az-eszkozkezelo-segitsegere/

További 15 ezer rászoruló család ingatlanát kellene megvásárolnia a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.-nek a jövő év végéig, ehhez azonban az államnak is biztosítania kell a szükséges forrást - közölte a Magyar Bankszövetség az MTI-vel hétfőn.

xxx

Azonnali járulékcsökkentést szorgalmaz a VOSZ

https://szakszervezetek.hu/dokumentumok/mibol-elunk/7489-azonnali-jarulekcsokkentest-szorgalmaz-a-vosz

Azonnal meg kell kezdeni amunkához kapcsolódó vállalkozói adóterhek érdemi csökkentését a gazdasági növekedést leginkább segítő szektorokban, az iparban és a mezőgazdaságban - közölte a Vállalkozók és Munkaáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) hétfőn az MTI-vel.

A VOSZ szerint az így stabilizálódó növekedés lehetőséget teremt az adó- és járulékterhek további, általános csökkentéséhez, amely hosszú távon elengedhetetlen az ország versenyképességének javításához.

A munkaadói érdekvédelmi szövetség javasolja továbbá a túlduzzasztott állami bürokrácia egyszerűsítését, amelynek első lépése a közszféra alkalmazotti létszámának érdemi csökkentése. Úgy vélik, az állami szervezeteknél dolgozó több százezer jól képzett munkavállalót - megfelelő átképzési programmal - át kell irányítani az üzleti szférába.

xxx

3000 ember veszítette el a segélyét hirtelen

http://mfor.hu/cikkek/makro/3000_ember_veszitette_el_a_segelyet_hirtelen.html

Egyetlen hónap alatt 2,3 százalékkal nőtt az ellátás nélküli álláskeresők száma, a megugrás azonban "természetes" az év ezen szakaszában.

xxx

Változik a munkába járás költségtérítése

http://www.munkajog.hu/rovatok/munkaber/valtozik-a-munkaba-jaras-koltsegteritese-1

2017. január 1-jétől nő a munkába járás költségtérítésének mértéke, ami a munkaerő mobilitásának elősegítését célozza. A módosítás lényege, hogy a saját gépkocsival munkába járók költségtérítése a 9 Ft/km helyett 15 Ft/km lesz. 

xxx

HVG: Megszűnnek a letelepedési kötvények

http://www.atv.hu/belfold/20161025-hvg-megszunnek-a-letelepedesi-kotvenyek

A hvg.hu információi szerint már biztos, hogy megszűnnek a letelepedési kötvények. A kivezetéséről akár két hét múlva szavazhat a parlament.

xxx

Novemberben kerül a parlament elé az államháztartási törvény módosítása

http://www.atv.hu/belfold/20161024-novemberben-kerul-a-parlament-ele-az-allamhaztartasi-torveny-modositasa

Legkésőbb november közepéig a parlament elé kerül az államháztartási törvény módosítása, ebben lehet majd állást foglalni a letelepedési kötvényről - közölte Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

xxx

200 milliárd k+f+i célú forrásról már döntés született

http://www.hirado.hu/2016/10/24/200-milliard-kfi-celu-forrasrol-mar-dontes-szuletett/

Már mintegy 200 milliárd forint kutatás-fejlesztés-innováció (k+f+i) célú forrásról született támogatói döntés – mondta Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI) elnöke hétfőn, a Cambridge-i Clare College-ban.

xxx

Sztrájk 2.0

https://szakszervezetek.hu/hirek/7375-sztrajk-2-0-berki-erzsebet-uj-kotete-matol-elerheto-e-book-formaban

A Sztrájk 2.0, a 2000-ben megjelent Sztrájk! című elemző munka folytatása. A szerző ezúttal a rendszerváltás óta eltelt huszonhat éves időszak átfogó elemzésére vállalkozott, mellőzve ezúttal az alapfogalmak ismertetését. A kötet e-book formában megvásárolható.

A könyvben szereplő adatok és dokumentumok a szerző saját kutatásából származnak. Ennek legfőbb eredménye egy Magyarországon egyedülálló adatbázis, amely az 1989. január 1-től 2014. december 31-ig tartó időszak munkaügyi akcióit tartalmazza, ideértve a sztrájkokat, tüntetéseket, aláírásgyűjtéseket és petíciókat, valamint az olyan ritka akciókat is, mint az éhségsztrájk, a blokád vagy az amerikázás.

A könyv első részében ezeknek az adatoknak az esemény szemléletű feldolgozását olvashatjuk, beágyazva a munkaügyi vitákban alkalmazott nyomásgyakorló eszközök alkalmazását a munkaügyi kapcsolatok, illetve a tágabban értelmezett munkaügyi politika alakulásának folyamataiba.

A könyv második része a kapcsolódó joganyaggal foglalkozik, talán szokatlan módon kritikai elemzés tárgyává teszi a bírósági döntéseket, a Kúria állásfoglalásait és az Alkotmánybíróság döntéseit is. Az elemzés személetmódját a szabadságok biztosítása iránti igény, a korlátozások szükséges minimumára törekvés jellemzi.

A szerző Tanulságok címszó alatt összegzi a vizsgált akciók szabályozásának korrekciójára vonatkozó javaslatait, illetve a munkaügyi kapcsolatok szereplőinek helyzetéről, lehetséges stratégiáiról kialakult főbb elképzeléseit.

xxx

Bizalom nélkül a távmunka sem megy

http://www.piacesprofit.hu/kkv_cegblog/bizalom-nelkul-a-tavmunka-sem-megy/

A távmunkával járó előnyöket a munkavállalók után a munkáltatók is egyre többen ismerik fel. A kisebb irodatérrel és kevesebb energiafogyasztással járó spórolási lehetőségek mellett az otthoni munkavégzés lehetőségére plusz juttatásként tekintenek a dolgozók – ez különösen igaz az X és Y generáció tagjaira.

xxx

A felcsúti gázos médiaguru lesz?

http://nepszava.hu/cikk/1109792-a-felcsuti-gazos-mediaguru-lesz

Hazánk egyik legtehetségesebb, legszorgalmasabb munkásszármazású multimilliárdos mutatványosa, a felcsúti polgármester a Népszabadság felfüggesztését a rendszerváltás lezárásának tekinti. Persze ha megkérdeznék, a sajtószabadság zászlóvivőjének állítaná be szerény személyiségét. Szívesen lenne ő egy más szellemiségű "Népszabadság" új tulajdonosa. Bölcs érvelésében arra hivatkozott, hogy pár évvel ezelőtt azt se hitte volna, hogy szállodák boldog tulajdonosa lesz. Szerintem, ha kirobbanó tehetsége, és örök megbonthatatlan barátsága a miniszterelnökkel laptulajdonossá varázsolná, az valóban a rendszerváltás végét jelentené. Innen már mélyebbre süllyedni nem lehetne!  Hajrá Felcsút, hajrá szemfülesek!

xxx

Előre megírt tudósítást közöltek Vona Gábor beszédéről?

http://www.atv.hu/belfold/20161024-elore-megirt-tudositast-kozoltek-vona-gabor-beszederol

Három perccel a Jobbik-elnök beszéde előtt kikerült egy kormányközeli portálra, „mi történt” a szónoklat alatt.

xxx

Jogsértő volt a magyar emberek "szűrése" a Kossuth téren

http://nepszava.hu/cikk/1109752-jogserto-volt-a-magyar-emberek-szurese-a-kossuth-teren

Jogsértő volt a biztonsági cég részéről, hogy munkatársai nem engedték be nem csak az Együtt alelnökét, de több magyar állampolgárt sem  tegnap az állami rendezvényre- hangzott el a Klubrádióban.

xxx

A Família Kft. nagypapája szavalt a Jobbik megemlékezésén

http://www.atv.hu/belfold/20161024-a-familia-kft-nagypapaja-szavalt-a-jobbik-megemlekezesen

Két éve az antiszemitizmus ellen szólalt fel, október 23-án a Jobbik tüntetésén mondott verset a Família Kft. nagypapája, Baranyi László.

xxx

Elemzők: Gyurcsánynak szüksége van a baloldali összefogásra

http://www.hirado.hu/2016/10/24/elemzok-gyurcsanynak-szuksege-van-a-baloldali-osszefogasra/

Az október 23-i ellenzéki megemlékezésen új baloldali összefogást sürgettek az ellenzéki pártok, valamint egy 500 napos programot hirdettek meg. Elemzők szerint azonban ha a választásokig nem változtatnak, akkor ugyanaz a forgatókönyv zajlik majd le a baloldali pártoknál, mint 2014-ben, és az összefogás nem lesz sikeres.

xxx

Nevető harmadik lenne az LMP

http://mno.hu/belfold/neveto-harmadik-lenne-az-lmp-1368103

Az LMP nem megy el a baloldali pártok egyeztetésére, amely a választási együttműködést alapozná meg, de szeretné hozzátenni a részét a 2018-as kormányváltáshoz – mondta a Hír TV Magyarország élőben című műsorában Hadházy Ákos.

xxx

Nyugdíj: milliókat szakíthat, ha időben ébred

http://hvg.hu/gazdasag/nyugdij_20161024_kilatasok_milliok_adokevezmeny_megtakaritas_penztar

Nem riogatás: aki tisztességes nyugdíjat akar, kezdjen el minél előbb gondoskodni magáról! Segítünk a számolásban.

xxx

Százezrek maradhatnak fűtés nélkül

http://www.hirado.hu/2016/10/25/szazezrek-maradhatnak-futes-nelkul/

250-300 ezer háztartást húzhat csőbe Magyarországon az uniós rendelet. a gyűjtőkéménybe - amelybe több lakás csatlakozik - kizárólag azonos típusú kazánt köthetünk, ha pedig turbókazánról van szó, azt lehetetlen pótolni, hiszen sehol nem kapható.

xxx

Az új tulajdonosnak már van pénze a volt MÚOSZ-székház felújítására

http://hvg.hu/ingatlan/20161024_az_uj_tulajdonosnak_mar_van_penze_a_volt_muosz_szekhaz_felujitasara

A Magyar Művészeti Akadémia kiírta a közbeszerzést az újságírószövetség Andrássy úti volt székházának a felújítására. A beruházásra egymilliárd forintot szántak.

xxx

Hont: 2006–2016: Orbángyurcsány, takarodj!

http://hvg.hu/itthon/20161024_Hont_20062016_orbangyurcsany_takarodj_oktober_23_ellenzek_kifutyules

A magyar politika tíz éve képtelen kivergődni a lélekölő, ugyanakkor tartalmatlan szembenállásból. A főszereplők tegnap újabb éveket kértek az életünkből, hogy folytathassák a pusztán tagadásra építő, sehová nem vezető harcukat.

xxx

„Mit ünnepeljünk azon, hogy sok ember meghalt?” – Ilyen a kamaszok 1956-képe

http://hvg.hu/itthon/20161021_Mit_unnepeljunk_azon_hogy_sok_ember_meghalt__a_kamaszok_56kepe

A gimnazisták 1956-os forradalomról alkotott véleménye sokszor hárító, de ez kifejezetten egészséges reakciónak tűnik, ha belegondolunk abba, hogy milyen képet adtunk nekik a forradalomról mi, felnőttek.

xxx

WHO: Mostantól a szingliség is meddőségnek számít

http://hvg.hu/elet/20161024_ki_szamit_meddonek_WHO

Különös történet a meddőség definíciójának átszabása, mert ez az első alkalom, hogy az egészségügyi kérdésekben irányadó világszervezet szociális, társadalmi kérdésekben is egyértelműen állást foglal. De miért teszi ezt?

xxx

Kiből lesz ma szupergazdag? A semmiből is be lehet kerülni az elitbe

http://hvg.hu/kkv/20161024_elit_szupergazdag_milliok

Tavaly valamivel több mint 200 ezer, egészen pontosan 212 615 szupergazdag polgár élt a világban, ám ez a szám rövid időn belül megduplázódhat. A Wealth-X friss tanulmánya alapján 2020-ra ötven százalékkal fog bővülni a szupergazdagok létszáma, vagyis a következő öt évben 320 ezren lesznek. Összvagyonuk megközelíti a 46 ezermilliárd dollárt. A közelgő jelentős növekedés egyik oka a kibontakozóban lévő globális gazdasági fellendülés – ezt mondta a tanulmány egyik szerzője, Benjamin Kinnard az Alapblognak adott interjúban.

xxx

Elképesztő részletek: Egymillió embert küldhetnek fel a Marsra

http://www.atv.hu/kulfold/20161024-elkepeszto-reszletek-igy-gyarmatosithatja-a-marsot-az-emberiseg

Elon Musk, a Tesla és a SpaceX vezére szeptember végén tárta a világ elé a Vörös bolygó kolonizálásának tervét. A megdöbbentő misszió ötletgazdája a Redditen a felhasználók kérdéseire további részleteket is elárult a nagyszabású futurisztikus beruházásról.Egymillió telepes. Ennyi embert küldene a Marsra Elon Musk 100 éven belül. Az amerikai milliárdos komolyan gondolja a planéta meghódítását, a kezdeti tesztelések és kísérletek már folynak is. A célja az, hogy az emberiséget bolygóközi fajjá tegye.

Megosztás:

Üdvözöljük! (bővebb tartalomért regisztráció után lépjen be)

Amennyiben regisztrálni szeretne kattintson a linkre: Regisztráció

Köszöntjük Szilárda nevű olvasóinkat!

Szavazás (csak regisztrált felhasználók!)

Egyetért-e a szociális ágazatban dolgozók béremelésének elodázhatatlan szükségességével? (Csak regisztrált tagi felület!)
igen
98%
nem
2%
nem tudom
0%
Összes szavazat: 56

Találj meg minket a Facebook-on

Régi BDDSZ honlap

Hirdetés