Magyar
A Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete 2017. május 18-19-én megtartotta XII. Kongresszusát. 
 
Bálint Klára, levezető elnök rövid köszöntje után, Fűrész Tünde miniszteri biztos (EMMI) nyitotta meg a kongresszust és köszöntötte a küldötteket. Fűrész Tünde megnyitójában beszélt a bölcsődei rendszer átalakításáról, a 2018-tól induló új bölcsődei feladat-finanszírozásról, az újonnan bevezetett bölcsődei dajka munkakörről, a bérezésről (pedagógus életpálya, bölcsődei pótlék) és a megváltozott módszertani feladatokról.  Fürész Tünde megnyitóbeszéde vágatlan videófelvételen itt.
 
 
Richard Pond az EPSU képviseletében üdvözölte a Kongresszusi küldötteket és a BDDSZ tagságát, majd rövid tájékoztatást adott az EPSU-ról és különböző kampányairól, amelyben a BDDSZ is részt vett (pl.: a kanadai kereskedelmi egyezmény elleni CETA Kampány;  az igazságos (progresszív) adózásért folytatott kampány; adócsalás elleni kampány; az egészségügyi privatizáció elleni "Health not for sale" kampány; a béremelés melletti "PayRise" Kampány, az állami befektetések növelése a szociális szektorban kampány, stb.). Úgy véli, hogy nagyon helyes, hogy a gyermekgondozásról, mint befektetésről beszél az Európai Unió, de az EPSU véleménye az, hogy nem elég a gyermekgondozásról, mint befektetésről beszélni, hanem a minőségi gyermekgondozásról kell beszélni! Külön köszönetét fejezte ki, hogy a BDDSZ egész Európában elsőként csatlakozott tevőlegesen az ETUC béremelés kampányához (bővebben itt: PayRise).  Reményét fejezte ki, hogy a BDDSZ csatlakozik az Európai  Közszolgálatok Napjához (június 23.) kötődő béremelési akciónaphoz. Richard Pond köszöntője (tolmácsol Molnár Szilvia) vágatlanul itt.
 
Földiák András SZEF elnök megnyitó beszédében gratulált a BDDSZ-nek, mint a legszervezettebb közszférás szakszervezetnek, majd említette, hogy vélhetően ez az egyetlen terület, amelyet nem fenyeget a digitalizáció veszélye, hiszen remélhetőleg 10 év múlva a kisgyermekeket nem robotok fogják ellátni. Ezt követően beszélt a közszolgálati béremelési anomáliákról, életpályáktról, pótlékokról, a 2017 és 2018-ra vonatkozó minimálbér megállapodásról, illetve arról, hogy a kormány a szakszervezetek béremelési javaslatát fogadta el, még is úgy kommunikálja, mintha az a sajátja lett volna. Földiák András köszöntője vágatlanul itt.
 
 
A megnyitó blokk zárásaként Acsainé Végvári Katalin (MBE elnök)  köszöntötte a kongresszusi küldötteket, beszélt a pozitív bölcsődei változásokról, a struktúravátlásról, a kedvező finanszírozásról, a módszertani feladatellátás egyesületükre váró feladatairól. Véleménye szerint széles-látókörű, magabiztos kisgyermeknevelőkre van szükség és az egészségügyi szemlélet kigyomlálására; majd beszéde zárásaként jó munkát kívánt a kongresszushoz. Acsainé Végvári katalin köszöntője vágatlanul itt.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Az első tanácskozási napon az Ügyrend elfogadása után, Szűcs Viktória BDDSZ elnök számolt be az elmúlt öt év munkájáról, amely beszámolót a Kongresszus egyhangúan elfogadott. Az elmúlt 5 év néhány emlékezetes pillanatából készült videó megtekinthető ide kattintva. Elfogadásra került a 2016 évi Mérlegbeszámoló (és kiegészítő melléklete), a Gazdasági Ellenőrző Bizottság ötéves munkájának beszámolója, amelyet Dr. Borosné Csonka Valéria, GEB elnök terjesztett elő és a 2017 évi költségvetés.

Ungi Ferencné az Alapítvány a Bölcsődei Dolgozókért kuratóriumának beszámolóját terjesztette elő, amelyet a Kongresszus egyhangúan elfogadott. A Kongresszus egyhangú szavazattal döntött a munkajogi védelmet élvező személyekről, Scheer Ferencné, ügyvivő előterjesztésében.
 
A BDDSZ XII. Kongresszusa egyhangú határozatával - dr. Koncz József tiszteletbeli elnöki pozíciójának változatlansága mellett - , Mester Jánosnét, a BDDSZ első elnökét, majd ügyvivőjét a BDDSZ tiszteletbeli elnökévé választotta. A tiszteletbeli elnökké választásról készült videó elérhető itt. Majd a Ptk. módosításának megfelelően az Alapszabály módosítására került sor, melyet követően Petus Márta, ügyvivő előterjesztésében a Kongresszus elfogadta a BDDSZ Középtávú Programját.
 
A második tanácskozási napon a Kongresszus egy perces néma felállással emlékezett  és búcsúzott Gergácz Gyuláné (Mártitól) a BDDSZ Soproni Alapszervezete volt titkárárától, majd folytatva a kongresszus hivatalos részét,  elvégezte a tisztújítást.
A BDDSZ XII. Kongresszusán újonnan választott vezető testületek tagjai:
 
Elnök: Szűcs Viktória

Ügyvivő Testület:
- Bálint Klára (Budapest)
- Gyuris Gabriella (Budapest)
- Nagy Éva (Debrecen)
- Nagyné Szilágyi Zsuzsanna (Szeged)
- Petus Márta (Budapest)
- Scheer Ferencné (Budapest)
 
Gazdasági Ellenőrző Bizottság:
- Nagy Ferenc (elnök) (Budapest)
- Dr. Perényiné Fördős Ágnes (tag) (Budapest)
- Mile-Király Beatrix (tag) (Budapest)
 
 
A tisztújítás után a Kongresszus az Alapszabályi kötelezettségéből adódóan döntött az elnök díjazásának elveiről, majd elfogadta Petus Márta, ügyvivő előterjesztésében a Kongresszus Zárónyilatkozatát.
Zárásként, a kimagasló érdekérvényesítő tevékenység elismeréseként átadásra kerültek a szakszervezet által alapított Díszoklevél kitüntetések.
 
Díszoklevél kitüntetésben részesült:
  • Cseke Sándorné (Budapest XVIII. kerület)
  • Guba Balázsné (Tatabánya)
  • Nagy Éva (Debrecen)
  • Scheer Ferencné (Budapest)
  • Tóthné Hetesi Ildikó (Pécs)
A díjak átvétele után, a leköszönt tisztségviselőktől is elbúcsúzott a Kongresszus, megköszönve munkájukat:
  • Guba Balázsné, ügyvivő
  • Mester Jánosné, ügyvivő
  • Radóczyné Tóth Ágnes, ügyvivő
  • Aszódi-Sikter Éva, XIX. kerületi titkár
  • Vincze Lászlóné, békéscsabai mb. titkár
  • Vincze Sándorné, szegedi titkár
  • Dr. Borosné Csonka Valéria, GEB elnök
  • Balázs Istvánné, GEB tag
Az elnöki zárszó után, Bálint Klára, levezető elnök zárta a BDDSZ XII. Kongresszusát és elkészítettük az ETUC béremelés kampányához az alábbi közös fotót:
 

Megosztás:


Üdvözöljük! (bővebb tartalomért regisztráció után lépjen be)


Amennyiben regisztrálni szeretne kattintson a linkre: Regisztráció


Köszöntjük Jusztina és Pál nevű olvasóinkat!

Szavazás (csak regisztrált felhasználók!)

Egyetért-e a szociális ágazatban dolgozók béremelésének elodázhatatlan szükségességével? (Csak regisztrált tagi felület!)
igen
98%
nem
2%
nem tudom
0%
Összes szavazat: 56

Találj meg minket a Facebook-on

Régi BDDSZ honlap

Hirdetés